A kormány szerint már teljesültek a követelések, a diákok szerint viszont még nem.
Az intézmények elégedettek az adatokkal.
A kolostor helyreállításának, konzerválásának, állagmegóvásának utolsó fázisa zajlik.
Párizsban boldogabb lenne?
A rendőrség eljárást indított két moldáv állampolgár ellen, akik több tucat GPS-eszközt és navigációs rendszert loptak el modern traktorokból, melyek értéke több mint 200 eurót tesz ki.
Fontos tanulmánykötet jelent meg a kollektív bűnösségről.
Az év 15. hetében 4,6 százalékkal csökkent az előző héthez képest az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma.
Ha a postára készül, ne halogassa sokáig. Az ünnepek alatt a postahivatalok zárva lesznek.
A Tiszti pavilon dísztermében április 14-én ünnepélyes keretek között díjazták Komárom város 2024-es évi legjobb sportolóit.
Április 11-én és 12-én harmincadik alkalommal szervezték meg az Infoprog 2025-öt, a szlovákiai magyar középiskolák országos informatikai versenyét és a kárpát-medencei magyar középiskolák versenyét.
Április 14-én hivatalosan is megnyílt a megosztott szolgáltatások központja Füleken, amely 19 önkormányzatnak kínál szélesebb körű szolgáltatásokat.
25 év után is érezhető volt, a Kicsi Hang nem csupán előad, hanem összeköt – időt, emléket, érzelmet.
Szokatlan közlekedési baleset történt vasárnap délután Bánban.