Szenczi Molnár Albert – szellemi és lelki tartás
Elkezdődött a Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata, amelyet idén 56. alkalommal szervez meg a Csemadok Szenci Városi Választmánya és Országos Tanácsa a társszervezőkkel együttműködve. Ebben az évben is tartalmas programokkal várják az érdeklődőket Szencen és a környező falvakban. Az idei megnyitó a hagyományokhoz híven a szenci származású magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus és zsoltárköltő szobrának megkoszorúzásával kezdődött.
A Csemadok több mint fél évszázada emlékezik meg Szenczi Molnár Albertről, akit méltán állíthatunk példaképül a magyarság elé, hiszen tudását nemzete javára fordította, fogalmazott Neszméri Tünde, a Csemadok Országos Elnökségének tagja az ünnepségen.
– Amikor Szenczi Molnár Albert nevét halljuk, nem csupán egy neves filozófus, lelkipásztor vagy fordító jut eszünkbe, hanem egy olyan valaki, aki hidat épített a múlt és a jelen között, aki a hit és a nyelv összefonódásán keresztül erősítette a közösséget – kezdte ünnepi beszédét a Tóth Krisztián zsigárdi lelkész. Szavait a 23. zsoltárból vett idézettel támasztott alá. „…Az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért…” Ez a zsoltár több mint irodalmi mű, mondta, egy életérzés, amely az emberi lélek legmélyebb vágyait fogalmazza meg, a biztonságot, a vezetést, a gondoskodást.
– Nem pusztán szép szavak összessége, hanem olyan üzenet, amely generáció-kon átívelve szólítja meg az embert, és gyökereinkhez, eredetünkhöz is visszavezet bennünket.
Szenczi Molnár Albert élete is szorosan összefonódott gyökereivel. Szencen töltötte gyermekéveit, anyanyelvén tanult és formálódott.
– hangsúlyozta beszédében a lelkész. Nem véletlen tehát, hogy Szenczi Molnár Albert is visszatért a gyökereihez, és itt talált elhivatottságot az anyanyelv szolgálatában, a hit és a kultúra közvetítésében.
Az ünnepi szónok párhuzamot vont Dávid király, aki a zsoltárokat írta és Szenczi Molnár Albert között, aki ezeket a zsoltárokat lefordította – mondván, Dávid a nép vezetője volt, Szenczi Molnár pedig a lelki vezetője.
– Mindketten hidat képeztek a közösség és a hit között, mindketten erősítették a nemzet szellemi és lelki tartását – mondta a szónok, hozzáfűzve, egy magyar nyelvű biblia vagy zsoltár a 16. században óriási jelentőséggel bírt, hiszen az ember anyanyelvén hallhatta Isten szavát.
Ugyanezt az érzést ma is átéljük, fogalmazott, amikor például kimondjuk, „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy”. S ez az érzés nemcsak hitbeli, hanem közösségi tapasztalat is. A Felvidéken Pozsonytól Királyhelmecig érezzük, akár hiszünk, akár nem, hogy egy vérből valók vagyunk. Szenczi Molnár Albert öröksége nem csak abban áll, hogy magyar nyelvre fordított könyveket hagyott ránk. Igazi örökség, hogy beszélgetünk róluk, nem csupán értjük a szavakat, hanem érezzük is őket, s érezzük ma, itt is, hogy ez az örökség él s az életünk része.
– Szenczi Molnár Albert üzenete egyszerű, mégis mély: értékeld a gyökereidet, szeresd az anyanyelvedet és érezd a közösséged erejét. Mert ez az, ami igazán számít – zárta ünnepi beszédét Tóth Krisztián lelkész.
A nyitóünnepség a művelődési házban folytatódott két kiállítás megnyitójával: a rétei Petrla Ferenc (vagy ahogy sokan ismerik: Szenyor) Színek és pillanatok, című, illetve a hegysúri Szeiff Gujber Gabriella tárlatának bemutatójával.
– Amikor egyszer megkérdeztem Feritől, mikor kezdett el festeni, azt válaszolta nagyon korán, mert almát azonnal tudott rajzolni, de az „a” betűt nem bírta megtanulni. Ez pedig a művészethez vezető első mozzanat lehetett, hiszen okos könyvek szerint a művészethez vezető első pillanat az, amikor az emberben felébred a kívánság, hogy megörökítse a múló pillanatot, amikor rögzíteni akar valamit az élményeknek abból a tömegéből, amit életnek nevezünk – fogalmazott Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára. Igazság szerint azonban, tette hozzá, Petrla Ferenc elég későn, a húszas éveinek a második felében kezdett festeni – Bizonyítani akart, elsősorban maga előtt – mondta Görföl, aki szerint az alkotó azóta megvalósult önálló kiállításainak sorát lehetetlen lenne felsorolni.
– fűzte hozzá Görföl Jenő, aki azt is elmondta az alkotó azért nincs jelen a szenci tárlatmegnyitón, mert éppen egy másik tárlatát nyitja meg Nagymegyeren.
Szeiff Gujber Gabriella festőművész kifejező eszköztára bőséges, technikai megoldásai érdekesek, választékosak. Festményei bizonyos szintig egységet alkotnak, hiszen mindegyik megragad egy életérzést, hangulatot közvetít, szerencsére vidám, megragadó hangulatokat – fogalmazott Neszméri Tünde. Az alkotó többnyire természetjárásai során inspirálódik, a virágokat ábrázoló nonfiguratív alkotásai megkapóak, ismerős érzéseket keltenek és mindenki magára ismerhet.
– S talán ez a lényege a művészetnek, hogy az alkotásba a festőn kívül minden szemlélő belelássa magát – fűzte hozzá Neszméri Tünde.
– mondta Szeiff Gujber Gabriella, aki a kiállított akvarelljeivel egy egész éves kirándulásra invitálja a résztvevőket, hiszen a képekben két hobbija, a túrázás és a festés találkozik.
– A képeimmel az élet apró örömeit, kincseit szeretném megörökíteni, egy kis pozitív hangulatot hozni a sokszor szürke és sietős hétköznapokba – fűzte hozzá az alkotó.
Az est befejező részében az Apák zenekar trió formációja – Menyhárt József, Szigeti Dezső és Belkovics István összetételben – szórakoztatta a nyitóünnepség résztvevőit. A Parttalan című műsorban saját szerzemények mellett a kortárs könnyűzene ismert darabjait is hallhatta a közönség.
Megjelent a Magyar7 2025/40.számában.
