A lokálpatriotizmus mögé minden magyar felsorakozhat - interjú Gubík Lászlóval
Hol tart az egy éve meghirdetett korszakváltás? Mivel magyarázza, hogy a felmérések szerint a párt támogatottsága továbbra is a parlamenti küszöb alatt van? Hogyan viszonyuljon a Magyar Szövetség a szlovák politikát megosztó ideológiai küzdelmekhez? A pártelnökké választása óta eltelt egy évről kérdeztük Gubík Lászlót, a Magyar Szövetség elnökét.
Amikor egy éve beszélgettünk, úgy fogalmazott, egy nagyon ambíciózus célt, a korszakvaltást tűzi maga elé a Magyar Szövetség új vezetése. Érzése szerint egy év elteltével hol tart a korszakváltás?
Az ambíció töretlen, a tervek változatlanok, de ez egy lépcsőzetes folyamat. A nyári martosi értékelőn egy ötlépcsős építkezést vázoltam fel. Az öt lépcsőből most érünk a harmadik fokra. Az első lépcső egy lélektani kihívás volt, teremtsük meg a közösségi békét, amely kedvez a munkának. A legtöbb kritika, amely a felvidéki magyar közéletet érte, abból fakadt, hogy „ezek megint viaskodnak egymással”, amíg a magyar a magyarra mutogat, én nem megyek szavazni. Hogyan akarják a bizalmunkat elnyerni, ha a párton belül nincs rend? Úgy gondolom, ezt a feladatot sikerült teljesíteni.
A második lépcsőfok, hogy legyen egy programunk. Ezt stílusosan abban a teremben fogadtuk el Kassán, ahol Beneš kihirdette a dekrétumait, amelyből 13 a mi kollektív jogfosztásunkról szólt. Mi nyolcvan évvel később 13 pontban foglaltuk össze, milyen kollektív jövőképet szánunk a felvidéki magyar közösségnek.
A tavasszal meghirdetett programjuk legfőbb alapvetése a lokálpatriotizmus. Miért éppen ezt a fogalmat választották hívószónak?
Úgy gondolom, a lokálpatriotizmus olyan jövőkép, amely mögé fel lehet sorakozni, függetlenül attól, felvidéki magyarként ki mit gondol a világ nagy dolgairól, történjenek azok keleten vagy nyugaton.
Így jutunk el a harmadik lépcsőfokig, ez pedig már egy nagyon is gyakorlati feladat, a párt szervezeti hátterének megerősítése, újragondolása. Itt tartunk most.
Az olvasóinkat nyilván nem igazán a párt szervezeti felépítése érdekli. Ezért úgy teszem fel a kérdést, ez a szervező munka mit ad hozzá ahhoz, hogy a Magyar Szövetség újra parlamenti párt legyen?
Tisztában vagyok vele, hogy a választók azt várják tőlünk, hogy tegyük a dolgunkat, és érvényesítsük a közösség érdekeit. Ezért nem is terhelném az olvasókat az alapszabály-módosítás részleteivel. Azt szeretném, hogy olyan képet lássanak rólunk, hogy a Magyar Szövetség egy szakmailag kompetens, erőteljes, céljaival tisztában lévő modern párt, amely nem az ideológiai skála jobb- vagy baloldalára törekszik, hanem kifejezetten a magyar közösséget akarja megszólítani.
Márpedig egyetlen párt van, amelyik a déli régiókért felel, érti azt, ha megkéselnek egy magyart a pozsonyi éjszakában, mert magyarul szólalt meg. Egyetlen párt van, amelyik felszólal, ha terítékre kerül a nyelvtörvény szigorítása, vagy éppen beszántanák, eljelentéktelenítenék a Kisebbségi Kulturális Alapot. Egyetlen párt van, amelyik hangsúlyozza, hogy a déli régiókban lévő önkormányzatok számára a jelenlegi finanszírozási rendszer kifejezetten hátrányos. Ezt kellene tudatosíttatni az emberekkel, ez pedig a politikai kommunikáció feladata. Soha nem lehet a választópolgárokat hibáztatni és elvárni tőlük, hogy naponta kattintsanak a párt oldalára, célba kell juttatnunk az üzeneteinket. Úgy érzem, az a kétségbevonhatatlan tény, hogy a Magyar Szövetség az egyetlen releváns magyar párt, még sok magyar választóban nem tudatosult.
Azt azért tegyük hozzá, egyes szlovák pártok az előző választások tapasztalatai alapján úgy érzik, van keresnivalójuk a magyar választók körében, és ezért magyar „arcokat” tolnak előtérbe. Mennyire lát ebben kihívást?
Nem szabad alábecsülni, de ez a külcsín. Ha van ott egy magyarul beszélő, vagy egy magyar nevű politikus, az még nem magyar érdekképviselet. Ő egy magyar játékos egy szlovák csapatban, nem egy magyar csapat. Vagyis ne becsüljük le, kihívást jelent, de nem ugyanaz a minőségi kategória, mint egy szervezett magyar érdekképviselet modern ötletekkel, új struktúrákkal meg regionális hálóval. Nyilván ez is politikai kommunikáció kérdése, hogy tisztába tegyük, és minden magyar elmébe, szívbe és háztartásba eljusson az információ.
Ne hagyjunk elvarratlan szálat, öt lépcsőfokot említett, amelyekre, ha fellép a Magyar Szövetség, akkor ismét lesz magyar érdekképviselet a parlamentben. Milyen lépcsőfokokat kell még megugorni?
A szervezési munka jön, ami bitang kemény lesz. Amink van, azt a mostaninál sokkal szorosabb hálózattá kell összefonni. A cél az, hogy a magyarlakta régióknak legyen egy-egy szervezési szakembere, aki tartja a kapcsolatot az intézményekkel, a vállalkozókkal, a gazdákkal.
A szövetséget, ami a nevünkben van, ne grémiumok, platformok és más csúnyaságok szövetségének tekintsük, hanem a magyar emberek és a magyar párt közti szövetségnek.
A másik terület a szakmai háló megerősítése, az elnöki programomban kiemelt helyet kapott, hogy professzionalizáljuk a működésünket. Magyarán, legyen egy olyan szakmai csapat, amelyik az elnökségi tagok elé odatesz egy elemzést a tárgyalt témáról: ennek milyen gazdasági és szociális hatásai lehetnek, és ezért azt javasoljuk, így szólaljon meg a párt politikusa. Szintén ide tartozik, hogy felállt egy közvélemény-kutató csapat, nem vagyunk már messze attól, hogy saját belső méréseket is tudjunk végezni. Ez már idén meg fog valósulni. Ezáltal, mivel képet kapunk arról, milyen témák foglalkoztatják a választóinkat, befejeződik a sötétben tapogatózás, és tervezhetőbbé válik a politikánk. Másfelől a közvélemény-kutatások eredményei sok embert befolyásolnak. Például azzal, ha sorozatosan öt százalék alatt van a párt eredménye. Ez egyfajta esélymenedzsment. A szlovák cégek nem használnak reprezentatív magyar mintát, és ez egészen biztosan torzítja az adatokat. Nem állítom, hogy jelenleg biztosan megugorjuk a küszöböt, de fontos, hogy megbízható mintán vizsgáljuk a politikai preferenciákat, és pontos számokat lássunk.
Elnök úr is utalt rá, a Magyar Szövetséget rendre a parlamenti küszöb alatt mérik a szlovák közvélemény-kutató cégek. Mivel magyarázza, hogy mindeddig nem sikerült megugorni a mérésekben a küszöböt, és hol lát tartalékokat?
Ha az imént említett öt lépcsőfokból már a másodikon állva magabiztosan a parlamentbe mérnék a pártot, a másik három megugrására már nem is lenne szükség. Szerintem, ha ezeket a lépcsőket végigjárjuk, akkor nyílik reális esély arra, hogy újra, divatos kifejezéssel, az együttműködés és ne a széthúzás kultúrája legyen uralkodó az egész magyar közösségben. Ide kell eljutnunk. Ha reálisan nézem, még nem értünk el az építkezés olyan fázisáig, amiben kilőtt volna a mutató öt százalék fölé. Azt is tegyük hozzá nagyon őszintén, a terep nem könnyű. Szerintem mindenki több olyan emberről tud, aki időközben elhunyt, mint olyanról, aki nagykorúvá vált. Úgy gondolom, sem a közösségi kohézióban, sem demográfiailag még nem adottak a feltételek. Ha azt nézzük, hányan kapcsolódtak be aktívan a párt szervezésébe, vagy hány olyan intézmény van, amely határozottan azt kommunikálja, hogy a Magyar Szövetség maradt az egyetlen magyar párt, akkor még bőven van hová fejlődni. Dolgozunk rajta, de még nem tartunk itt. Ezt azért mondom, hogy csodát ne várjunk, mert a társadalmi állapotok adottak.
Ami nem azt jelenti, hogy nem kell együttműködni más nemzetiségekkel vagy a szlovákokkal, de arra, amiről beszélünk, szervezett formában és köntösben csak egy magyar párt képes.
Visszatérnék még az előző kérdésemhez. Hol vannak most azok a magyar választók, akik nem a Magyar Szövetség mögött állnak?
Nyilván fel kell mérni, hogy hol vannak a tartalékok. Potenciálisan mintegy 300 ezer magyar választóról beszélhetünk, de az is lehet, hogy többről. Ennek egy jelentős része, jó egyötöde ma már magyarajkú roma választó. Ott vannak azok, akik a valamikori egységes MKP-ra, vagy később a két párt egyikére szavaztak, de már nem jöttek vissza az egyetlen magyar párthoz. Azt kell megvizsgálni, melyek azok az üzenetek, amelyekkel visszahozhatók a nagy magyar családba. Ezt mi, volt MKP-sok szeretjük úgy mondani, hogy ők a liberális, volt hidas választók. Én egyetértek azzal, hogy őket is meg kell szólítani. Aki figyelmesen követte az elmúlt egy év politikáját, az tudja, hogy ezt komolyan gondolom. De biztosan vannak még máshol is tartalékok, nem feltétlenül kell ideológiai keretekben gondolkodni.
Érzékeljük, milyen éles az ideológiai szembenállás a szlovák politikában. Hogyan lehet feloldani azt a dilemmát, hogy ebben az éles megosztottságban a választók vagy fehéret, vagy feketét látnak, miközben egy gyűjtőpártban mindenféle szín van és arra törekszik, hogy minden magyar választót megszólítson?
Szerintem a helyes válasz erre az, hogy a saját, és nem a mások logikája szerint kell játszani a játékot.
Ez pedig önmagunk felépítését, megerősítését, a saját érdekeink, víziónk képviseletét jelenti. Én erre nem látok jobb utat annál, hogy tegyük le az asztalra a számunkra fontos stratégiai ügyeket, és nézzük meg, ki lehet az adott pontban a potenciális partner. Szerintem ez az egyetlen helyes választási mechanizmus, és nem az, hogy ideológiai kérdések mentén döntsünk, merthogy nincs természetes szövetségesünk.
Vagyis, ha jól értem, az erdélyi példát kell követni a Felvidéken is. Az RMDSZ nem ideológiai alapon választja a szövetségeseit, hanem annak alapján, hogy a román pártok közül ki mit vállal fel a programjukból. Magyarán, aki többet ajánl, az partner lehet?
A „többet ajánlt” kicsit cizelláljuk: aki erősebb, megbízhatóbb partner a mi programunk átültetésében, az lehet partnerünk. Egyébként igen, az alapmechanizmust helyesen látja. Ez a kisebbségi sors.
Nem tart attól – látva a romló gazdasági mutatókat –, hogy a szlovák pártok újra előhúzzák a magyar kártyát? Láttunk is erre példát a közelmúltban ellenzéki és kormányoldalon is. Ebben a helyzetben, amikor a potenciális partner kezében ott lehet a magyar kártya, mennyire lehet őket – ahogy fogalmazott –, megbízható partnernek tekinteni?
Álnaivak ne legyünk. Magyar kártya volt is, van is, lesz is. Ez a fiatal szlovák demokráciának sajnos a velejárója. De engem úgy neveltek, és a focipályán is azt tanultam meg, hogy a hátrányból előnyt lehet kovácsolni. Ha valaki ilyenre vetemedik, ezáltal számunkra kommunikációs mozgástér nyílik egyrészt arra, hogy bemutassuk a mi témáinkat, másfelől elegánsan vissza is vágjunk, kicsit a nevetség tárgyává téve, aki a magyar kártyát lóbálja. Közösségileg egy-egy ilyen támadás nyilván nem jó, de erősíti a magyar immunrendszert és mozgósító erővel hat.
Ha mérlegre tesszük az elmúlt egy évet, mi az, ami ön szerint rossz irányba ment?
Nem mondanék ilyet, az irányt tartjuk. Inkább azt mondanám, elégedettebb lennék, ha gyorsabb tempóban tudnánk építkezni. Azért az a helyzet, hogy a valóság szembejön. Egy olyan közösséget kell felrázni, amelynek egy része nemcsak az önbecsülését veszítette el, hanem mintha arról is lemondott volna, hogy saját jogon legyen jelen a nagypolitikában.
Számukra az a rossz hírem, hogy 2025-öt írunk, a világ rendkívüli mértékben felgyorsult, kismillió kihívás áll előttünk, és nem bízhatjuk másra a sorsunk alakítását, mert még mindig a mi kezünkben van. Ezzel a testtartással és alapmentalitással van esély arra, hogy talpra álljunk. Folytatni kell a munkát, két év még előttünk áll a parlamenti választásokig.
Fordítsunk egyet a kérdésen. Mivel lenne elégedett, ha egy év múlva újra beszélgetünk?
Egy év múlva azzal lennék elégedett, ha a jövő őszi önkormányzati választásokra olyan erős csapattal, felkészült jelöltekkel mennénk rá, hogy megismételjük azt a bravúrt, amit 2022-ben elértünk. És utána nem követjük el azt a hibát, hogy ebből a sikerből nem kovácsolunk olyan politikai és közösségi erőt, hogy megugorjuk a parlamenti küszöböt.
Megjelent a Magyar7 2025/39. számában.
