Gyimesi György, a Szövetség listáján induló politikus, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt a TA3 vitaműsorának vendége.
A nyugdíjasokat érintő legnagyobb változás az idei évben a szülői bónusz/nyugdíj bevezetése volt, amellyel akár több száz euróval is bővült a szépkorúak bevétele.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű, újabb katonai csomagot küld Ukrajnának.
Újabban kurd zsoldosokkal is erősít a harcmezőn Oroszország. Az anyaország nélküli kisebbség harcosai állítólag precíziós feladatokat látnak el, például drónt vezetnek.
Vádat emeltek két baranyai középiskolás ellen, akik jogosulatlanul töröltek hiányzásokat az elektronikus naplóból.
2023 első öt hónapját összefoglalva a teherszállítás áruforgalma 10,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.
A világjárvány uralta utolsó évben, 2022-ben a Németországban élő nők várható élettartama 82,9 év, a férfiaké pedig 78,2 év, ami 2019-hez - a pandémia előtti utolsó évhez - képest 0,6 évvel alacsonyabb.
Július 23-ig 467 984 ePN-t regisztrált a Szociális Biztosító.
A kezdeményezés karitatív célja is fontos
A Speciális Büntetőbíróság határozata ellen nyújtottak be panaszt, amelyben elutasították az M. P. ellen benyújtott vádiratot, és súlyos eljárási hibákra hivatkozva visszautalták az ügyet az ügyésznek az előkészítő eljárásra.
A megnyitón Szomoru Miklós, elismert magyarországi kertészmérnök is jelen volt, akinek tanácsaira a kerttulajdonos, Futó Éva kertje olyan díszben pompázhat, ahogy a videóban is látszik.
A választási kampányban is egyre gyakrabban kerülnek szóba a jelzáloghitelek és azok megemelkedett költségeinek támogatása az állam részéről.
Idén még nem kerültek annyian bajba a Balatonon egy nap alatt, mint hétfőn.