Egy elzárt falu történeteit sodorja felénk a víz…
Valamiről megint mesél a Duna… Vajkának, a Kis-Csallóköz egyik falujának múltja elevenedik meg hamarosan a Vízsodorta históriák értékmentő dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódjaiban. Három rész készült az elzártságra ítélt falu múltjáról, amelyeket október 3-án, pénteken vetítenek le Vajkán. S nem csak a falubelieknek, hiszen a sorozatnak már komoly rajongótábora van. Ahogy a forgatókönyvíró, Zalka Lóránt lapunknak elmondta, nagyon érződik, hogy ez a település van a legközelebb a Dunához, szinte együtt lélegzik a nagy folyóval.
– Olyan nyelvjárási jellegzetességek maradtak meg itt, amire bizonyára sokan felkapják majd a fejüket a filmek levetítésekor. Olyan hangzók, szavak vannak még ott használatban, amilyeneket régebben a tízes-húszas években született emberektől hallottam Bősön, a fiatalabbaktól viszont már nem. Amikor a vajkaiak beszélnek a múltról, akkor a Keszölcéshez, Nagyszarvához és a belső falvakhoz fűződő kapcsolataikról mesélnek, miközben mi a Kis-Csallóközt – Bodakot, Vajkát és Doborgazt – említjük együtt. Érdekes módon azonban nekik egymáshoz nem volt olyan sok közük. A bősi vízerőmű megépítése „szétvágta” a természetes kapcsolatokat a másik parton maradt falvakkal, rokonokkal, barátokkal… Ezért Vajka is az elnéptelenedő települések közé sorolódott be, amit nagyban „elősegített”, hogy évtizedekig nem is adtak ki építkezési engedélyt. A fiatalok másutt, környékbeli településeken, a Duna másik partján keresték boldogulásukat. Csak azok maradtak, akik ragaszkodtak szülőföldjükhöz, ők érzik azt is, hogy a szlovákság milyen nagy számban települ be a faluba. Velük, a kitartókkal forgattuk a filmeket – avat be Lóránt a filmkészítés kezdeteibe.
Szomorúság és indulat nélkül még nem hallott ottani embert beszélni az erőműről, jegyezte meg a forgatókönyvíró. Annak idején rengeteg ígéretet kaptak, még helikopteres orvosi ellátással is „beetették” őket, hogy az ingyenes villanyról meg a többiről ne is beszéljünk. Miközben még a kultúrház sem épült meg. Csak az alapok készültek el. Ebből is látszik, hogy valójában sorvasztásra ítélték a falut, nem is akarták fejleszteni…
Aztán elkezd mesélni a ladikról (csónak), a ladikázásról, ami a vajkaiak életében valaha kulcsfontosságú volt. Nem akadt olyan ház a faluban, ahol ne lett volna legalább egy. Annál is inkább, mert sokszor földjeik megközelítése is ezzel történt.
– A vajkaiak teljes természetességgel, félelem nélkül beszélnek arról, hogy az erőmű elkészülte előtt egy évben kétszer jött a nagy víz. A Dunával, az árvízzel teljes szimbiózisban élnek. A Vízsodorta históriák itt tényleg szó szerint értendő. Sorozatunk forgatását annak idején, 2019-ben ebben a faluban kezdtük, s nagy fájdalmunk, hogy a tíz adatközlőből hat már nem tudja megnézni a végeredményt. Álló Robi bácsit, egyik nagy mesélőnket említeném, aki a forgatást követően három hónappal távozott közülünk. Én a szövegekért vagyok felelős, de a képi világhoz társítva újra meg újra felfedezünk valamit. Valami pluszt.
Alkotótársam, Kósa Lőrinc fogalmazta meg úgy, hogy ezekből az emberekből folynak a történetek… Nem keresik a szavakat, hanem elkezdik az emlékezést és befejezik. Víz alatti felvételek is láthatók lesznek a filmben. Az árvízvédelemmel is foglalkozunk. Régen nem homokkal, hanem hetven-nyolcvan centiméteres trágyaréteggel erősítették meg a töltést. Egészen közel kerülhetünk az 1945–1948-as történésekhez is, szó esik többek között a faluban csavargó oroszokról. És a veszélyes gyermekjátékokról. A háború alatt teljesen természetes volt, hogy a gyerekek töltényhüvelyekkel vagy pedig éles töltényekkel, kézigránátokkal játszottak a határban, mert rengeteg volt belőlük elszórva.
Két dunai balesetet is felidéznek, az egyiket le is játszották és kis híján megismétlődött a dráma a forgatás során. Az egyik legveszélyesebb jelenetben, ami eredetileg az úgynevezett Zsófi-kapunál történt, fel kellett borulni a szinte színültig megrakott ladikkal a nyílt vízen. Lóránt még hozzáfűzi, ráadásul idén nyáron a Duna vize nem tudott kellően átmelegedni, ezért nagyon fáztak azok, akik a vízbe estek. Nem csoda, ha a forgatást követően kofola helyett teát kértek a kocsmában.
– Az 1955-ös születésű Nagy Imre könnyek között meséli nagyapja 1947-es történetét, amit 2025-ben, már érett fejjel ő maga játszott el. Pontosabban ő maga alakítja a saját öregapját. Ehhez nem csupán borostát, hanem egyenesen szakállt növesztett, annyira komolyan vette a feladatot. A vajkai epizódok érdekessége, hogy ezúttal – gyermekek helyett – két idős ember mondja el a verset. Szó esik az ötvenes-hatvanas években a faluban virágkorát élő amatőr színjátszásról is.
A falubeliek ugyanazon a színpadon léptek fel a filmben is, amelyen annak idején játszottak. Még a dőrejárást is leforgattuk, amiben én vagyok a zenész – említ néhány kuriózumot.
Vajka polgármestere, Álló Donát és családja rengeteg munkával segítették a forgatást. Szívvel-lélekkel csatlakoztak a tűzoltók és mások is, húsz gyermek szerepel a filmekben.
– A deportálásokat követően az üres házakba romániai szlovákokat telepítettek be. A beszámolók szerint rendkívül elmaradott, primitív emberek voltak.
A házak tetőszerkezetét felaprították tűzifának, és úgy kellett szólni nekik, hogy a tehenet azért már ne kössék be a konyhába, inkább hozzák át valamelyik istállóba… Olyan idők voltak ezek, amilyeneket mi már el sem tudunk képzelni. Egy bandérumi zászló is előtérbe kerül, mely alatt a vajkaiak külön vonulhattak a király seregében – idéz fel érdekes momentumokat Lóránt.
Kósa Lőrinc operatőr bekapcsolódva a beszélgetésbe elmondta, az történt, ami eddig még soha. A falubeliek átírták a jelenetek hatvan százalékát. Az egy hónapra tervezett forgatásból így lett kettő. De a három epizód így lett igazán a vajkaiaké.
– A saját szájuk íze szerint alkották meg történeteiket. Belenyúltak a forgatókönyvbe és azt például mindenképpen bele akarták tenni, hogy a vajkaiak keresztben viszik a létrát. Amúgy leegyszerűsítettük a jeleneteket, kevesebb kameraszöget használtunk, és inkább a szösszenetekre, a lefutásokra, a gondolat végi reakciókra figyeltünk oda. A mesterséges intelligenciát is bevetettük, például egy éjszakai hálószobai jelenethez a helyiséget az AI rendezte be. Egy másik esetben pedig lepukkant telephelyen lévő épületből lett téglagyár.
Az alkotók végezetül azt is elmondták, az epizódokat követő Hordalékban ezúttal már nemcsak a bakikat, a forgatás alatti vidám pillanatokat vetítik le, hanem szó esik a forgatási körülményekről, a stábról is. S hogy hova „sodorja őket legközelebb a víz”, az nemsokára kiderül…
