Babiš pártja, az ANO nyerte a csehországi választásokat
Andrej Babiš, az ANO mozgalom vezetője a szavazatok 35%-ával győzött a cseh választáson.

A cseh közszolgálati televízió folyamatosan követi az eredményeket. Ahogy az más országokban is történni szokott az első adatok a kisebb településekről futnak be és a "kicsúcsosodás" a végén érkezik, amikor a legnagyobb települések adatai kerülnek a rendszerbe.
Mint erről korábban már többször is szó volt, 2021-ben a STAN-Kalózpárt koalícióban a nagy esélyesnek tartott kalózoknak, éppen a "karikázások" miatt számos jelöltje kiesett, míg a STAN "túlnyerte magát": az együtt megszerzett 37 helyből 33-at ők foglalhattak el a 200 fős alsóházban, míg a Kalózpárt csak 4 képviselőt küldhetett oda. Ezt különböző egyéb tisztségekkel és négy miniszteri poszttal ellensúlyozta a kormányt alakító Petr Fiala (az ODS elnöke és a legerősebb kormányerő - SPOLU hármaskoalíció - vezetője). A választási ciklus végéhez közeledve azonban a Kalózpárt - mindenekelőtt az építkezések digitalizálásnak kudarca miatt - kegyvesztetté vált és ellenzékbe kényszerült. Mivel csak négy képviselője volt a törvényhozásban, a 108 szavazattal rendelkező kormányoldal többsége nem került veszélybe.
A mostani választások során a Kalózpárt egyedül indult és már a felmérések azt jelezték, hogy ez jó döntés volt. A szavazatok kb. 90 százalékának ismeretében egyértelműnek látszik, hogy ott lesznek a parlamentben legalább 10-11 képviselővel. Ez sokak számára meglepő, hiszen a liberális-zöld plitikát hirdető, ráadásul a bérlakások építésének hathatós támogatójaként fellépő tömörülés különösen a fiatalabb választók és a prágaiak körében népszerű.
17:30-kor a szavazatok mintegy 94 százalékát összeszámolva már egyértelműnek látszik, hogy az Andrej Babiš vezette ANO nyerte meg a választásokat. Jelenleg 35,5 százalékos eredménnyel vezet a 22,5 százalékos SPOLU hármaskoalíció előtt. Ezek az adatok még módosulhatnak, mivel Prágából futnak majd be az utolsó adatok. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a Stačilo baloldali tömörülés, amelyet a felmérések 6,5 százalékkal befutóként jeleztek nem tudta átlépni az 5 százalékos küszöböt, így nem lesz ott a felálló törvényhozásban. Ez egyúttal a baloldal kudarcát is megerősíti, mivel az egykor kormányzó erőként is fontos szociáldemokraták eltűntek a süllyesztőben, de ugyanerre sorsra jutott a kommunista utódpárt is.
Meglepetés azonban a Tomio Okamura vezette SPD vártnál gyengébb szereplése is: az előrejelzések 12-13 százalékos eredményt prognosztizáltak, jelenleg úgy tűnik, hogy nem sokkal a 8 százalék alatt maradnak. A Motoristé sobě (AUTO) a vártnál jobb szereplése is kisebb meglepetés, ők az előrejelzéseknél jobban szerepeltek: a jelenlegi állás szerint 6,8 százalékot kaptak.
A szavazatok 97 százalékának ismeretében úgy tűnik, hogy az ANO kb. 35,1 százalékos eredményével 82 képviselőt küldhet az alsóházba. Legutóbb ez 10 fővel kevesebb volt.
Az már most nyilvánvaló, hogy egyedül nem lesz képes kormányt alakítani. Lehetséges koalíciós partnerként a 7,9 százalékon álló SPD és a 6,8 százalékot elérő Motoristé jöhet számításba. Mivel az egyes kerületekben külön is számolják a szavazatokat, így a végeredmény még nem hivatalos, a parlamentbe be nem jutott pártokra leadott voksokat is el kell osztani. A SPOLU a négy évvel ezelőtti több mint 27 százalékos eredményét most nem lesz képes megismételni és ebből az elemzők arra következtetnek, hogy Petr Fiala már nem fog tudni ismét kormányt alakítani. Az ellenzéki oldalon még ez a 23 százalék körüli eredménye is megdöbbenést keltett, miután a különböző botrányok ismeretében jóval gyengébb támogatottságot vártak.
A SPOLU értékelőjén Petr Fiala miniszterelnök meglehetősen visszafogottan nyilatkozott. Először is gratulált Andrej Babišnak a győzelemhez. Az elmúlt négy esztendőt válságokkal teli időszakként jellemezte, amelyben sok elképzelést nem sikerült megvalósítani, de arról nem beszélt, hogy bizonyos problémákat éppen a kormány elhibázott gazdasági intézkedései és az Ukrajnának nyújtott eltúlzott anyagi támogatások is okozták. Választási kampányában a SPOLU magát a legdemokratikusabb politikai erőként igyekezett beállítani, az ellenzéket populizmussal, oroszpártisággal és antidemokratikus módszerekkel vádolva, szélsőségeseknek nevezte.
Ezt a jellemzést a választási eredmények ismeretében is megismételte, ami a hallgatóság körében nagy tapsot aratott. Az ellenzéki oldalon ilyen megjegyzések nem hangzottak el, amiből a kívülállók Fiala egyfajta kétségbeesésére is következtettek. Az elemzők szerint a SPOLU egyelőre nem bomlik fel, de ez idővel megváltozhat.
A STAN vezére, Vít Rakušan tulajdonképpen a 11,1 százalékos eredménnyel elégedett volt, különösen annak a fényében, milyen sok gyanús eset kapcsolható a pártjához. Azt még nem egyértelmű, hogyan képzeli a folytatást, de néhány "szakértő" nem zárja ki azt sem, hogy valamilyen együttműködésre törekszik majd az ANO-val.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is gratulált Babiš mostanra szinte biztos győzelmének, ahogy közösségi oldalán írta: "Andrej Babis meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának".
Frissítés