2025. október 2., 14:52

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL

Korábban beszámoltunk arról, hogy a környezetvédelmi minisztérium a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökséggel együtt az idén februárban tizenharmadszor hirdette meg az Év Faluja versenyt, melyre 2001 óta kétévente kerül sor. Megvan a végeredmény, mely szerint a „dunaparti ékszerdoboz”, Karva bizonyult méltónak a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség – SAŽP különdíjára, melyet Duka Gábor polgármester majd november végén vehet át az adományozó székhelyén, Besztercebányán. Ez alkalommal más magyarlakta községeket nem díjaztak.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
Galéria
+2 kép a galériában
Rendezett környezetben lehet horgászni
Fotó: Dömötör Ede

Míg a tavalyi megmérettetésre 6 megyéből csupán 12 község jelentkezett, ez alkalommal a 8 megye rekordszámú, összesen 28 települése igyekezett megfelelni a megszabott kritériumoknak. Azok közül a legnépesebb az 5,5 ezer lakosú Zákameneklin (Zákamenné), legkevesebben, csupán 62-en pedig Ladács (Vladiča) faluban élnek. A 28 nevező között megtalálható volt a Komáromi járásból a javarészt magyarlakta, dunaparti „ékszerdoboz”, Karva, a Nyitrai járásból a „felvidéki Csíksomlyónak” tartott Alsóbodok és a Tőketerebesi járásból a csaknem színmagyar Nagykövesd is.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
Karvának szerepe volt az Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárút kiépítésében
Fotó:  Dömötör Ede

Az idei versenyen, melynek fővédnökségét Tomáš Taraba, a szlovák kormány alelnöke és környezetvédelmi minisztere vállalta, a 8 megye egy-egy saját díjat is odaítélt az általuk arra legméltóbbnak tartott községnek. A tárca és a fő támogató, a COOP Jednota Slovensko szövetkezeti társaság további szponzorokkal együtt különdíjakat is kiosztott a „Falu mint partner”, „…mint gazda”, „…mint kincsesláda” vagy „…mint festői környezet” kategóriában. A tét pedig nem volt kevesebb, mint az, hogy a győztes majd Szlovákiát képviselheti az Európai Falumegújítási Díjért 2026-ban folyó versenyben.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A romantikázásra is alkalmas Duna-part
Fotó:  Dömötör Ede

Megszületett a végeredmény: az Év Faluja megtisztelő címet a 10 ezer eurós pénzdíjjal együtt a Pozsony megyében található Gidrafa (Budmerice) nyerte el, 2. helyen az 5 ezer eurót kapó, árvai nagyközség, Zákameneklin, 3. helyen pedig a 3 ezer euróban részesülő, kelet-szlovákiai Enyicke (Haniska) végzett.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A kilátóról is érdemes szétnézni!
Fotó:  Dömötör Ede

A Szlovákiai Városok és Falvak (ZMOS) különdíjának a Poprádi járásbeli Szepestapolca (Spišská Teplica), a Falu, mint gazda díjnak a Poltári járásbeli Újantavölgy (Utekáč), a Falu, mint partner díjnak az Ólublói járásban levő Csércs (Čirč), a Falu mint kincsesláda díjnak a Rimaszombati járásban található Kiéte (Kyjatice), a Falu mint festői környezet díjnak a Nagyszombati járásbeli Alsókorompa (Dolná Krupá) örülhet. Minderről és a további díjakról itt olvashatnak: https://dedinaroka.sk/pozname-dedinu-roka-2025-ktora-nas-bude-reprezentovat-aj-v-europe/.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
Kültéri, egészségóvó fitnesspark is létesült...
Fotó:  Dömötör Ede

A felvidéki magyarság számára legörvendetesebb hír az, hogy a Komáromi járás dunaparti „ékszerdoboza”, a csupán hétszáz lakosú Karva méltónak bizonyult a SAŽP különdíjára. A sikerről annak független polgármesterét, Duka Gábort kérdeztem.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A Danubium Látogatóközpont épülete
Fotó:  Karva község archívumából

,,Először 2015-ben indultunk ezen a versenyen, de akkor a tapasztalatokon kívül mást nem nyertünk. Mivel Karván az utóbbi tíz évben többféle fejlesztésre került sor, ezért az idén ismét neveztünk: a határidő előtti napon beadtuk a pályázatunkat, és nagy örömünkre elnyertük a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség díját. Ez esetben igazán az általunk elvégzett, eredményes munkáért járó erkölcsi elismerés számít, amit oklevél formájában kapunk meg, nem pedig az ezer eurós pénzdíj” – felelte.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A bőgőscsónakázást is kipróbálták a zsűritagok
Fotó:  Karva község archívumából

Arra is kíváncsi voltam, hogy mit tart a közel két évtizedes polgármesteri munkája legnagyobb eredményének.

„Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója jelentette ki egyszer azt, hogy Karván nem történtek nagyszabású fejlesztések, de kisebbekből több is volt, melyek tetszetős egésszé formálódtak. Arra lehetünk büszkék, hogy itt, a „sok kicsi sokra megy” alapon, folyamatos előrelépések történnek. Egyebek mellett megemlíthető: Karvának szerepe volt abban, hogy kiépült az erre haladó, aszfaltozott Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárút, valamint kialakítottuk a faluközpontunkkal összekötött Duna-korzót, ahol 16 méter magas kilátó, amellett hangulatos park, a Danubium látogatóközpont, valamint odébb a rév, a Korzó bisztró... is várja a helyi látogatókat és a turistákat. Ezek a mozaikszerűen egymáshoz illeszkedő „kockák” a nálunk terepszemlét tartott versenybizottság tetszését is elnyerték. A most elért, megtisztelő eredményünket is valószínűleg a Duna-korzón tüntetjük majd fel” – hangzott válasza.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A helyi katolikus Boldogságos Szűz Mária templom
Fotó:  Dömötör Ede

Végül azt is elárulta, hogy a többi között egy tematikus mesepark létesítéséhez keresik az anyagi támogatókat: „Ennek kapcsán elmondanám, hogy a falu közepén volt egy 1,3 hektáros szemétdomb, amit 2022-ben sikerült eltüntetnünk, végrehajtottuk a tereprendezést, és kiültettünk 133 fát. Felülnézetből látható, hogy egy virág képe rajzolódott ki, amely szirmaiba majd meséket idéző, játszótéri attrakciók kerülnek. Figyeljük a pályázati kiírásokat, és a további terveink megvalósítása mellett e célra is próbálunk pénzt szerezni”.

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
A Korzó bisztróban finomságok várják a látogatókat
Fotó:  Karva község archívumából

Az olvasóink nevében is gratulálunk, és további sikereket kívánunk a különdíjas Karvának!

Év Faluja-verseny: Karva kapta a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség különdíját - KÉPEKKEL
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék