Egy újfajta vírus terjed az Android-készülékeken, amely a mobilbanki alkalmazásokat támadhatja meg.
Két személygépkocsi ütközött frontálisan Eperjes megyében, a baleset során egy személy életét vesztette.
Netanjahu: „Hőseink nevében és az életünkért nem fogjuk abbahagyni a harcot az abszolút győzelemig.”
Akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az a férfi, aki még a múlt héten tett jelentést téves bombaridóról.
Bodó Károly felvételei a dunaszerdahelyi magyar kultúra napi gálaesten készültek.
Az első rendelést 2024. február 5-én, hétfőn tartják meg.
Hirtelen romlottak az időjárási körülmények.
Mintegy húsz ember holttestét találták meg kedden a mentőegységek a kínai Jünnan tartományban. A korábban eltűntnek nyilvánított 47 ember közül a katasztrófavédelem még további 24 embert keres.
Kedden folytatódik a parlament hatodik ülésszaka, a Büntető Törvénykönyv módosításának vitája.
Szili Katalinnal beszélgettünk emberségről, nemzetről, közösségről és a kisebbségek védelméről.
A földrengés utáni segítségnyújtás hatékonyságát értékeli ki a kormány Eperjes megyében tartott kihelyezett ülésén. További téma a válsághelyzetek jobb kezelésére vonatkozó javaslatok, valamint a gazdasági és szociális helyzet javítása.
Átlagosan 50 százalékkal fizetünk többet.
Az orosz erők keddre virradóra ismét légicsapásokat intéztek az ukrán főváros, Kijev és a kelet-ukrajnai Harkiv város ellen, legkevesebb hatan meghaltak, körülbelül 40-en megsebesültek, több lakóház megrongálódott.
Korcsolyapálya lett január 23-án reggelre Szlovákia több részén is az utakból. A tegnap estétől esett eső megfagyott az utakon és rendkívüli módon megnehezítette hajnalra a közlekedést.
Egy remek játék nekrológja.
Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen.