Nemeshodosban leleplezték Kardos Aladár emlékművét – KÉPEKKEL
Szombaton délelőtt megemlékezés és asztalitenisz emléktorna kíséretében leplezték le a klub egykori játékosának, majd fáradhatatlan szakmai vezetőjének, a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kardos Aladárnak az emlékművét, Csaplár Attila alkotását, a hodosi asztalitenisz csarnok előtt.

Kardos Aladár már egészen fiatalon a pingpong szerelmese lett, és a helyi klub meghatározó alakja volt az ifik, majd a felnőttek és a veteránok között is. Éveken keresztül szervezte a klub mindennapi teendőit és biztosította az edzések és mérkőzések technikai hátterét mint szakmai vezető, s ezáltal nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hodosi férfi asztalitenisz klub az elmúlt 15 év során kilencszer hódította el az országos bajnoki címet a Joola Extraligában, így részvételi lehetőséghez jutott a közép-európai Szuperligában és az ETTU-kupában, ami európai szinten ismertté tette a községet és a hodosi asztaliteniszt.
A megemlékezésen elsőként Jozef Kmeť klubelnök a város, a csapat és Kardos Aladár családja, rokonai nevében köszönte meg a jelenlévőknek, hogy megjelenésükkel tiszteletüket fejezték ki a klub szakmai vezetőjének emléke előtt. Kmeť megemlítette, hogy Kardos Aladár volt a klub mindenese, hiszen nemcsak a csapat ügyeit intézte, hanem egy személyben volt edző, az edzések és mérkőzések szakácsa, továbbá a játékosok barátja, lelki támasza is.
Balódi László polgármester kiemelte, hogy jeles ünnepeink és a magyarság nagyjainak megünneplése mellett fontos, hogy legyenek helyi hősök is, akikre felnézhetünk.
emelte ki a polgármester.
Marika, Kardos Aladár lánya kiemelte, hogy ezen a napon édesapjuk életéhez és emlékéhez méltó szobrot avatnak.
Ravasz József, a Romológiai Kutató- és Módszertani Intézet vezetője jó barátjaként emlékezett meg Kardos Aladárról.
A megemlékező beszédek után méltósággal felavatták és megkoszorúzták Kardos Aladár emlékművét, s ezt követően elkezdődött az emléktorna.
