Forgalmirend-változás Párkányban az Ady utcában
2025. szeptember 1-jétől megváltozik a forgalmi rend Párkányban, az Ady utcában. A módosítás célja a gyermekek biztonságának növelése iskolába érkezéskor és a hazafelé vezető úton, valamint a közlekedési helyzet javítása, különösen a reggeli csúcsforgalom idején.

Az új közlekedési rend szerint az Ady utcába kizárólag a Petőfi utcáról lehet majd behajtani. Az utca fő szakaszán – a Petőfi utcától a Temető közig – egyirányú forgalom kerül bevezetésre. Parkolóhelyeket az egyirányú szakasz jobb oldalán, a magyar tannyelvű alapiskola felőli oldalon jelölnek ki, a haladási iránynak megfelelően. A bal oldalon – a szlovák tannyelvű alapiskola és étkezde felőli oldalon – tilos lesz megállni és várakozni.
A Bocskai utca és a Temető köz közötti szakaszon megmarad a kétirányú forgalom. Az Ady utcába történő behajtás a Bocskai utca felől kizárólag célforgalom – például áruszállítók, műszaki szolgáltatók, az ott lakók, közlekedési szolgáltatók, mentők vagy tűzoltók – számára lesz engedélyezett.
A Temető közben, az Ady utcai kereszteződés előtti szakaszon szintén megállási és várakozási tilalom lép életbe.
Megszűnik a fizetős parkolás a Bocskai utcai kereszteződés irányából, és az út mindkét oldalán tilos lesz megállni és várakozni. A gépjárművezetők a városközpontban található parkolóhelyeket vehetik igénybe.
A kerékpárosok számára az Ady utca teljes hosszában, mindkét irányban, megmarad a közlekedés lehetősége.
– mondta Szabó Eugen, Párkány polgármestere.
– nyilatkozta Blaháková Dominika alpolgármester, aki a projekt megvalósítását is koordinálja.
A projekt kivitelezési szakaszában kijelölik az új parkolóhelyeket, frissítik a függőleges és vízszintes közlekedési táblákat, valamint eltávolítják a már feleslegessé vált parkolóautomatákat. A projektet Párkány városa valósítja meg Nyitra Megye Önkormányzata pénzügyi támogatásával.