Petzval Józsefet már életében Ferenc József-renddel tüntették ki, majd pedig a Holdban egy krátert, illetve egy kisbolygót is elneveztek róla.
Életének 75. évében elköszönt közülünk T. Nagy Imre tanár, újságíró, rádiós és tévés, a Bódva-völgyi Stúdió alapítója.
Aktív állampolgárként szeretne tevékenykedni azokon a területeken, ahol valamiféle ismeretekkel rendelkezik.
Simon István kutatási területe a biofizika, a biokémia és a bioinformatika volt; szűkebb szakterületei közé tartozott a fehérjék szerkezetének és szerkezetszerveződésének vizsgálata
Nir Barkat: Az al-Dzsazíra a világ antiszemitizmusának legnagyobb motorja, amelyet Katar Izrael és a zsidó nép ellen működtet.
Az EUB gondoskodik arról, hogy az európai uniós jogszabályokat mindegyik uniós tagállam azonos módon értelmezze és alkalmazza, illetve, hogy az uniós országok és intézmények betartsák azokat.
Az előző héthez képest csökkentek az üzemanyagárak, az elemzők szerint az elkövetkező hetekben további árcsökkenés várható.
Az Újvár Szent Borbála Lőporraktárban, A komáromi hajógyártás 125 éve címmel nyílt sajátos kiállítás.
Míg Andrej Danko cáfolta, Branislav Gröhling állította, hogy válságban van a koalíció
Esterházy János gróf története cikksorozatunk legutóbbi részében azzal ért véget, hogy 1945. április 20-án felkereste Gustáv Husákot, a Szlovák Nemzeti Tanács már Pozsonyban tartózkodó belügyi megbízottját, aki őt azonnal lefogatta.
Az SNS elképzelését még a koalíciós partnerek sem üdvözlik
2022-höz képest 2023-ban több mint tíz százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma a nyugati országokban, köztük az Egyesült Államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban.
A külföldiek tartózkodásáról szóló törvényt úgy módosították, hogy törölni kell azokat a megszerzett adatokat, amelyek nem vezetnek egy adott külföldi kétséget kizáró azonosításához.
Az USA-t aggasztja, hogy az oroszoknak elegük lett az ukránokat segítő műholdadatokból.
A szervezők célja felhívni a figyelmet a családalapításra, a gyermekvállalásra és a családi élet örömeire.
Feltételezik, hogy a drogbáró özvegye lehetett a gyilkosság megrendelője