A királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeumban január 23-án délután kezdődött a a CEDukáció 2024 felvidéki roadshow-ja.
A Honti Kaszinó bekapcsolódott az Aktív ifjúság elnevezésű, az Európai Unió által támogatott nemzetközi projektbe.
Az összesen hat, földgázzal fűtött ingatlannal rendelkező Zselíz városának 2024. január 1-jétől a fűtési költségek többszörös emelkedésével kellett szembenéznie.
Štefan Harabin korábbi igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke is indul a köztársaságielnök-választáson.
Nagy port kavart a negyedik Fico-kormány egyik első intézkedése, aminek részeként kezdeményezte a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetését.
A Fifti-Fifti zenekar tavaly decemberben új albummal jelentkezett, a napokban pedig egy videóklippel lepték meg a rajongókat.
Bercsényi László 1712-ben Franciaországba ment és belépett a nagyrészt magyarokból álló Ráttky-huszárezredbe.
Az Il-76-os repülőgép fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette
Technikai probléma miatt füst keletkezett szerda délután a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér terminálépületben, ezért a 2B terminál check-in csarnokát, valamint a SkyCourt galériaszintjét átmenetileg kiürítették.
Az Adásidő vendége ezúttal Németh Nikolas volt.
Az Alkotmánybíróságnek lesz most sürgős feladata
Hrabko: Ahogy Pellegrini a Smer-SD kifejezett támogatását élvezi, úgy Korčokot a Progresszív Szlovákia és az SaS támogatja
Országos viszonylatban mintegy kétszáz körzeti orvos hiányzik az ellátórendszerből. Kassa megyében 2022-ben a körzeti orvosok átlagéletkora 57 év volt.
A Felvidéki Magyar Bál fővédnöke kezdettől fogva Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Azért vonul vissza, hogy több időt tölthessen együtt a Franciaországban élő családjával
Több mint 60 ezer eurónyi büntetést osztottak ki országszerte a Pénzügyi Hatóság emberei a decemberi karácsonyi vásárokban.