Az intézményben eddig elszállásoltak közül senkinek sem volt pozitív a koronavírus-tesztje.
2021. január 1-től három központba vonják össze a kulturális szervezeteket.
A pultot óránként fertőtlenítik, a könyvtárba érkezőknek és távozóknak kötelező a kézfertőtlenítés.
A belső kapu fölött az állam és a város korabeli címere látható.
A gömöri régió hat műemlékének felújítását támogatta a tavalyi év során a Gótikus Út Polgári Társulás abból az összegből, amely a befizetett adó két százalékának felajánlásából folyt be.
Tardoskedden két magyar óvoda működik. Igaz, konkurálnak egymásnak, de egy épületben vannak, egy udvaron osztoznak, a község rendezvényein is együtt jelennek meg.
Az évek óta húzódó hídfelújítás egy újabb szakaszához érkeztünk ma.
A koronavírus miatt kialakult két hónapos bevételkiesést már nem tudják bepótolni.
Református gimnáziuma után alapiskolája is lesz a gömöri városnak.
Egyre több magánszemély, csoportosulás és politikus tesz lépéseket annak érdekében, hogy a bő két hónapja tartó határzárral egymástól szétszakított családok, párok végre ismét találkozhassanak egymással.
Amiről álmodni sem mertünk: a Galántai járás több magyar tanítási nyelvű alapiskolájában sikerült megduplázni a jövőbeli első osztályosok számát.
Bár a vírus Bernáthék életét is lelassította, a hagyományok ápolása még a mostani nehéz napokban is fontos szerepet tölt be a család életében.
Május 16-án került sor az új komáromi Duna-híd statikus és dinamikus próbaterhelésére.
Egyetlen felvidéki győztese van az alapiskolások számára meghirdetett István, a király iskolába megy című összmagyar zenés színházi tehetségkutató versenynek.
Vajon a koronavírus-járvány alatt a Komáromi járás kisközségeiben élő nyugdíjasok is részesülnek-e hasonló önkormányzati támogatásban, mint a nagyobb települések idős lakosai?
A nyomozati szervek egy Tőketerebesi járásból származó fiatalembert emberkereskedelemmel gyanúsítottak meg.
Mostanra minden rendelőintézet és vizsgálati központ a korábbi időintervallumban rendel.
Hétfőn (május 18-án) a Múzeumok Világnapja alkalmából mindenki számára ingyenes lesz a belépés a múzeumba, amihez ingyenes tárlatvezetést is kínálnak.
A környezetvédelmi felügyelőség február 20-án kapott bejelentést a pozsonyi magisztrátustól a pozsonyi vár alatt történő építkezések felülvizsgálata miatt.
A látogatónak előre időpontot kell egyeztetnie az adott kórházi osztály illetékesével.
A gyanú azután keletkezett, hogy a falu körüli területeken, több elhullott tetemet találtak.
A pozsonyi magisztrátus négy térkép-alkalmazást tett közé.