Augusztusi lagzi szedi áldozatait Galántán
A járvány kezdete óta a Galántai járásban 101 személy esetében igazolták a koronavírus-fertőzöttséget. Az utóbbi napokban az igazolt fertőzöttek közvetlen környezetének tesztelése révén találtak újabb fertőzötteket, köztük egy augusztusi lagzi résztvevői közt - írja a sme.sk.

Mint a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal munkatársa, Iveta Šuleková elmondta,
a csütörtöki 7 igazolt fertőzött személy is összefüggésben áll ezzel az esküvővel.
Hozzátette, egyelőre még nem tesztelték az összes vendéget, de a hivatal is csak a héten szerzett tudomást erről az esetről. Mint mondta, a vendégek közül csak azok jelentkeztek szűrésre, akiknek valamilyen egészségügyi problémája akadt.
Galántán, a Gejza Dusík Alapiskolában két osztály is karanténba került.
Mint azt Šuleková elmondta,
a tanárok egyike került kapcsolatba egy igazoltan fertőzött személlyel, de neki magának egyelőre nincsenek tünetei.
A tanárnő még pénteken tesztelésnek vetette alá magát, melynek az eredményét a jövő hétre várják.
Peter Paška, Galánta polgármestere is megerősítette a hírt,
miszerint 40 diák és néhány tanár előzetes karanténba került. A közegészségügyi hivatal munkatársa szerint egyelőre azonban nincs okuk mindenkit tesztelni, mivel az érintett tanárnő, betartva a szabályokat, nem került a gyerekek közvetlen közelébe. A jövő heti teszteredmény függvényében végzik majd el a vizsgálatot az előzetes karanténba helyezetteken.
A sme.sk szombati információja szerint az említett tanárnő fia a galántai városházán dolgozik. A város polgármestere azonban még nem lát okot arra, hogy lezárják a városházát, ez az eshetőség akkor jönne szóba, ha a tanárnő tesztje pozitív lenne.