Immár a zselízi városi rendőrség gépkocsiján is olvasható magyar felirat.
A férfi egy fehér színű, pozsonyi rendszámmal ellátott Seat EXO ST autóval közlekedik.
A köbölkúti székhelyű Helios Spes Polgári Társulás több doboz könyvet adományozott a ekecsi Gyermekek és Felnőttek Szociális Otthonának a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából.
A koronavírus-járványtól függetlenül az időrendi terv szerint folynak a lévai kórház sürgősségi osztályának felújítási munkálatai.
A Szent Imre tiszteletére felszentelt párkányi templom ismételten megérett a szépítésre, úgy kívül, mint belül.
Felhívják a szimpatizánsaik figyelmét, hogy minden adományt hálásan, örömmel vennének.
A közös munkának elő kell segítenie a helyi kultúra és a történelmi örökség megőrzését, a régiók közös idegenforgalmi népszerűsítését.
"Sok olyan gyermeket látok a kezelések során Lilihez hasonló diagnózissal, akik csak fekszenek, szondáztatva vannak. Azokhoz mérten mondhatom, Lilivel csoda történt!"
Új projektet dolgoztak ki, mely szerint a Piac utcát a jövőben egyirányúvá teszik a gépjárműforgalom céljaira.
A megye április 27-én kezdte meg a szociális intézmények dolgozóinak koronavírus-tesztelését, mindegyik negatív lett.
Már csak néhány hónap.
Az intézményben eddig elszállásoltak közül senkinek sem volt pozitív a koronavírus-tesztje.
2021. január 1-től három központba vonják össze a kulturális szervezeteket.
A pultot óránként fertőtlenítik, a könyvtárba érkezőknek és távozóknak kötelező a kézfertőtlenítés.
A belső kapu fölött az állam és a város korabeli címere látható.
A gömöri régió hat műemlékének felújítását támogatta a tavalyi év során a Gótikus Út Polgári Társulás abból az összegből, amely a befizetett adó két százalékának felajánlásából folyt be.
Tardoskedden két magyar óvoda működik. Igaz, konkurálnak egymásnak, de egy épületben vannak, egy udvaron osztoznak, a község rendezvényein is együtt jelennek meg.
Az évek óta húzódó hídfelújítás egy újabb szakaszához érkeztünk ma.
A koronavírus miatt kialakult két hónapos bevételkiesést már nem tudják bepótolni.
Református gimnáziuma után alapiskolája is lesz a gömöri városnak.
Egyre több magánszemély, csoportosulás és politikus tesz lépéseket annak érdekében, hogy a bő két hónapja tartó határzárral egymástól szétszakított családok, párok végre ismét találkozhassanak egymással.
Amiről álmodni sem mertünk: a Galántai járás több magyar tanítási nyelvű alapiskolájában sikerült megduplázni a jövőbeli első osztályosok számát.