2020. szeptember 15., 10:38

Magyar református óvoda nyílt Somorján

Szeptembertől megkezdte működését Somorján a református Kiskakas Bölcsőde és Óvoda. Az új intézmény a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épült meg a Lövölde utcában. Az ünnepélyes megnyitót augusztus végén tartották.

A magyar kormány támogatásával

A magyar kormány számára a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a jelenleg futó legnagyobb költségvetési külhoni program. Az Erdélyt, a Felvidéket, Kárpátalját, Muravidéket és Horvátországot érintő óvodafejlesztéssel a kormány célja, hogy növekedjen a határon túli magyar óvodások száma. Cél továbbá az is, hogy hosszú távon segítsen bővíteni azoknak a számát, akiknek fontos a magyar identitás megőrzése.

Ahogy az elhangzott a somorjai átadón Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodaprogram koordinálásáért felelős miniszteri biztostól, aki Mikes Kelement idézte: Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk! A magyarság úgy tud jövőt építeni, hogy megbékél az elmúlt száz év megpróbáltatásainak az emlékével. Egy új és korszerű szellemben nevelkedő ifjúság álljon a helyébe, amely számára természetes a nemzeti identitás, a magyarság felvállalása.

A Kiskakas Bölcsőde és Óvoda történetéről

György András somorjai református lelkipásztor elmondta, hogy a Somorjai Református Egyházközség életéhez már a kezdetektől szervesen hozzátartoztak az oktatói és nevelői intézmények. Az egyházközség jelenlegi nemzedéke 2014-ben fogadta el közösségfejlesztési tervét, a Csukás Zsigmond programot. Ebben kiemelt helyen szerepelt egy oktató-nevelő intézmény létrehozása és működtetése. Ezt segítette a magyar kormány, így már 2017-ben megkezdték a megfelelő helyszín keresését.

somorjai óvoda02

A város önkormányzatával egyeztetve 2018. november 5-én adásvételi szerződést kötöttek a Lövölde és a Lovagló utca által érintett, a Corvin Mátyás Alapiskola tőszomszédságában álló terület megvásárlására. A magyar kormány támogatásával közel 58 ezer eurót fizettek a 37 áras telekért. A látványtervet Hanusz Dániel és Bagala Péter készítette. 2020 júliusában pedig sikeresen befejezték a munkálatokat. 2020. augusztus 19-én hivatalosan is bejegyzésre került a somorjai Kiskakas óvoda, 2020. augusztus 24-én pedig a bölcsőde is.

Minden segítséget és támogatást hatalmas szívvel fogadtak, és a nehézségeket együtt képesek voltak leküzdeni.

„Itt állunk, hogy ezt a végvári küldetésű, öntudatos és pimasz vonásokat szándékosan hordozó, mind a gyermeknevelésben, mind pedig a közösségépítésben magyar ajkú, református szellemiséget hordozó intézményt bemutassuk és átadjuk” – hangzott el az intézmény ünnepélyes átadásán.

A szeptemberi tanévkezdés

Komzsík Diana, a református Kiskakas Bölcsőde és Óvoda igazgatója beszámolt a 2020/2021-es tanévkezdésről.

Elmondta, hogy 48 gyerekkel indították az idei tanévet.  39 gyermek kezdte meg szeptembertől az óvodalátogatást, kilencen pedig januárban csatlakoznak a többiekhez, ők akkor töltik be a harmadik életévüket. Ebből páran már bölcsődésként látogatják az intézményt.

Ennek köszönhetően nem is fogják érezni, hogy decemberben még bölcsisek voltak, januárban pedig már az óvodában kezdik az évet. A beíratott gyerekek között több a környező falvakból érkezett, de a helyieket is sikerült megszólítaniuk. A városban hat óvodába járnak a magyar gyerekek, s köztük a Kiskakasnak jelentős szerepe lesz. A szülőknek nagyon tetszett az épület, és az évkezdés előtti személyes kommunikáció. Komzsík Diana szerint jövőre, amikor már értékelhető lesz a munkájuk, a helybéliek közül várhatóan többen jelentkeznek a Kiskakasba.

A nevelők munkája

Hat óvónő vesz részt a gyerekek nevelésében, nagyobbrészt az igazgatónő  biztosítja az intézmény működését, volt kollégáival karöltve.

somorjai óvoda03

– Örömmel tölt el, hogy olyan szakemberekkel dolgozhatok együtt, akik hasonlóan gondolkodnak, szeretik a munkájukat, és a szakmai hozzáértésük biztosítékot jelent a színvonalas nevelőmunka számára – nyilatkozta lapunknak Komzsík Diana. A bölcsődét Hodek Andrea vezeti, akivel teljes mértékben megértik egymást, s akivel szinte kitalálják egymás gondolatait. Az igazgatónő elmondása szerint az intézményben természetesen keresz-tyén szellemiségben folyik a nevelés, de nem tesznek különbséget az egyes felekezetek között. Az oktatás alappillére a Biblia, a hit és a krisztusi szeretet. Mindennél fontosabb, hogy a gyerekek sokoldalú, érdeklődő, vidám és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak, akik szeretik és tisztelik embertársaikat, valamint a körülöttük levő világot. Elsődleges az identitástudat megerősítése, s ehhez jó alapot szolgáltat a magyar mesevilág, a népzene, a népi mondókák, a versek és a népi játékok elsajátítása. A vezetőség otthonos és biztonságos fészekké szeretné varázsolni az épületet minden odajáró kisgyermek számára.            

Megjelent a Magyar7 2020/37.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.