2020. szeptember 15., 09:01

Meseszép esernyők alatt zongoraszó

Érsekújvárban, a kultúra városában a KultúrKorzó égisze alatt valósult meg az az esernyőinstalláció a zongorával, amely két hétig színesíti majd a város főterét. A nem mindennapi élményt adó kiállításról a civil szervezet elnökével, Stugel Tiborral beszélgettünk.

Galéria
+5 kép a galériában

Elmondta, akkor jött az ötlet, amikor a Légújvár projekt szervezői megszólították őket, vegyenek részt a pályázatban. Először a sétálóutcára tervezték az esernyők felfüggesztését, de mivel ez nehézségekbe ütközött, ezért kapott helyet a főtéren.

Más városokban is láttak már hasonló installációt, ezen annyiban szerettek volna változtatni, hogy színes esernyők helyett egyszínűeket vásároltak és úgy tervezték, az iskolák tanulói fogják ezeket megrajzolni és kifesteni.

Ezt azonban a járvány felülírta, ezért animátoraik segítségével nyári táborokba és a strandra látogattak el, ahol a gyerekek nagy örömmel festették egészen egyedire az esernyőket. Volt, aki pöttyösre tervezte és csíkosként fejezte be, de mesefigurák, számok és betűk is kerültek az esernyőkre.

Művészettel telt meg Érsekújvár főtere

A múlt hét végi megnyitó zenei és más programokkal volt megtűzdelve. Főleg a helyi művészeti alapiskolából érkeztek diákok, zenéltek, éneketek, volt jógabemutató és táncház is a Varjos zenekarral. Esténként rövid művészfilmeket vetítettek. Ezekről a Visual team élő adásban közvetített a közösségi oldalon.

Szerettük volna elérni, hogy az esernyők alatt elhelyezett zongora ne csak zenei, de esztétikai élményt is nyújtson, ezért Török Bianka illusztrátorra bíztuk, fesse egyénire a hangszert. Mindenki megnézheti milyen szépre sikeredett”- emelte kis Stugel Tibor.
esernyok-2-copy.jpg

A zongorához bárki hozzáülhet és hozzá is ül, Tibor szerint éjjel a legaktívabbak a próbálkozók. Mi vasárnap látogattunk a főtérre és már messziről hallottuk, valaki ül a zongoránál. Egy tízéves forma fiúcska játszott ott nagy beleéléssel és folyamatosan jöttek a fényképeszkedők is. Egy család például a keresztelőről jött különleges képet készíteni az esernyők alá.

A szervezők remélik az időjárás kegyes lesz és az előttünk álló hetek alatt még sokan rácsodálkoznak az installációra, megszólaltatják a zongorát az arra járók örömére.

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.