Újra lehet jelentkezni a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó programjába Dunaszerdahelyen.
A különleges széria a világ egyik legrangosabb teniszversenyéről kapta az utónevét.
Nagy zuhé és erős szél „rondíthat bele” a napba.
A marhahús eltűnése a pekingi étlapról bepillantást enged abba a sorsba, amely végül több ezer árucikkre vár a Csendes-óceán mindkét oldalán.
Az ellenőrök a helyszínen összesen 759 tétel gyümölcsöt és zöldséget értékeltek a kereskedelmi szabványoknak való megfelelés alapján.
Drágább, de működik.
Húsvéthétfőre megérkezik a várva várt jó idő, már-már kora nyárias időjárásban lehet részünk.
Az elveszett édenkert képe sokszor megjelenik egy-egy nagyvárosi délután elszomorító rohanásában, aztán megnyugszik a lélek, hisz mindig itt van kéznél a Börzsöny.
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden.
Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson.
Magyar kutatók elkészítették a kutyaagy szaglási kapcsolathálózatának térképét.
Társadalmi szinten is rengeteg ostobaságot követett el az ember.
Az ünnepi időszakban a legtöbb enyhe betegség házi gyógymódokkal is kezelhető, azonban vannak olyan esetek, amikor bizony orvoshoz kell fordulni.
Húsvétvasárnap a néphagyományban magában hordozza a tavaszvárás, a termékenység és az új élet szimbólumait.
A Gömör–Tornai-karszt keleti végének ékessége a Jászói-barlang. A Szépleány-hegy gyomrában létrejött járatok évente több tízezer látogatót vonzanak, akik megcsodálják a lenyűgöző képződményeket és a rejtélyes huszita falfeliratot.
Korábbi írásomban már értekeztem a Habsburgok nyári rezidenciájának miliőjéről. Most a húsvéti időszakra készülvén látogattunk el ismét a Bécs szélén székelő impozáns barokkos látványvilágba.
Fedezze fel Savoyai Jenő izgalmas életét és örökségét Ausztria legnagyobb vidéki kastélyában, a lenyűgöző Schloss Hofban. Az időszaki kiállítás november 2-ig megtekinthető – élmény az egész családnak, mindössze félórányira Pozsonytól!
A Korando egy Škoda Karoq/Seat Ateca stb. kategóriájú SUV, de helykínálatban veri a legtöbb konkurensét.
A Pekingben megrendezett félmaratonon bemutató jelleggel humanoid robotot is indítottak. A robotok versenyét a Tiangong Ultra nyerte 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel.
Kékhalálos frissítést kapott a Windows 11, bár talán már megoldották a gondot.
Ha ön is Facebook-felhasználó – vélhetően olvasóink túlnyomó része az –, a napokban kapott, vagy kapni fog egy levelet arról, hogyan használja fel a Meta az adatait a saját mesterségesintelligencia-fejlesztéseihez.
A Meta Platforms – lánykori nevén Facebook, Inc. – a közösségi média kisgömböce, akit lehet, azt felzabál. Emiatt egy trösztellenes eljárás is folyamatban van ellene.
A Pozsonyi Egyetemi Kórház Csontvelő-transzplantációs Központjában Mónika csendes hite és a betegek küzdelme olyan csodákat szül, amelyek új esélyt adnak az életre.
Hetven éve, 1955. április 18-án halt meg Albert Einstein, a relativitáselmélet és a modern fizikai világkép megalkotója, minden idők egyik legzseniálisabb természettudósa.