A késő tavasz és a kora nyár dalnoka(i)
A múltkor, alkonyatkor egy különös madárdalra lettem figyelmes. Ahogy a „húrok közé csapott”, egyszerűen feledhetetlen. És cifrázta, cifrázta… Ki lehet ez a hősi dalnok?
Az utóbbi időben (mert itt van az ideje) madárének színesíti az egyre melegebb napokat, a levegő megtelik édes és ékes dallamokkal azt üzenve, hogy az élet szép és sohasem múlik el. Falun még a közlekedési járművek is csak olykor „rondítanak” bele a madarak szimfóniájába, úgyhogy semmi sem akadályozza a műélvezetet annak, aki fogékony erre. Persze az már más kérdés, hogy a sok madárhangból, kicifrázott „énekből” ki melyik madárra tud következtetni, ha nem látja, csak a hangját hallja valahol a közelben. A közönséges földi halandók legtöbbje legfeljebb arra képes, hogy a madárhangot megkülönböztesse egymástól, de az azonosításhoz már kevés a tudomány. De hát nem vagyunk ornitológusok! Ja, hogy régen e vonatkozásban egy parasztember is az volt; nem okozott gondot neki a hangjáról felismerni a madarat.
A múltkor azt olvastam, hogy a tavaszi vonulások csúcsperiódusa tavasszal, májusban van, és hogy több madárfaj énekléssel jelzi a területét és udvarlási, párkeresési szándékát. A fülemüle a dalok királya, a hím egyed éjszaka is énekel, így udvarol a tojónak. Persze a rigók, vörösbegyek és poszáták is hallatják a hangjukat, ők is „megírják” a maguk kottáit a nagy szimfóniához, amely betölti a levegőt. A rigónak is megvan a maga „territóriuma”, vagy kijelölt körzete, amelyre jogot formál, mintha a magántulajdona lenne, s bizonyos tekintetben az is. Egy-egy kert tulajdonosa „hivatalosan” csak egy kertben tanyázhat, de a madarakhoz sok kert „telekkönyvi száma” tartozik. S ez így van rendjén. De térjünk vissza a májusi, júniusi kertek Pavarottijához; jó, tudom, a vörösbegy is itt kell, hogy legyen valahol, meg a poszáta... De a fülemüléről mondják azt, hogy a világ egyik legszebb énekhangú madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján olvasható:
olvasom az egyesület honlapján.
Ismert énekesmadarunk hangját tehát költéskor szinte egész éjjel hallhatjuk. Úgynevezett territoriális madár, „a hímek a folyamatos énekléssel őrzik revírjüket”. Mint megtudtam, rovarokkal, pókokkal, férgekkel és apró csigákkal táplálkozik, melyeket a talajon kap el. Vonuló madár, Afrikában „telel”, és szinte egész Európában (kivéve az északi területeket) fészkel, valamint Észak-Afrikában is. Dunántúlon van belőle a legtöbb. De hol is érzi magát igazán jól? Az ártereken, bokros sűrűségekben, kertekben... Még a városokban is terjedőben van.
olvasható a MME honlapján. Persze a laikus ember fejében megfordul a gondolat, hogy ez a küllemében jelentéktelennek látszó, de „dalnokként” világraszóló teljesítményt nyújtó madár mikor csendesedik el. Valószínűleg csak akkor nem halljuk, ha már Afrikában van, tehát elköltözött, úgymond télre.
Weöres Sándor: Fülemüle
Fülemüle, fülemüle, gyönyörü madár,
szólal, szólal, szólal már.
Pittyen a fészek, zörren az ág,
moccan a hegyeken a hajnali láng.
Jegenyefa-jegenyefa-jegenyefa-lánc,
sima út szélén kettős ránc.
Denevér, bak-egér, északi szél,
kondul az óra, megszöktél,
három mérföld és egy fél
hosszú hajamba mért téptél?
Fülemüle, fülemüle, gyönyörü madár,
hallgat, hallgat, hallgat már.
Májusban, júniusban azonban teli torokból énekel, hisz költési szezon van, s az éneknek tavasztól őszig (szeptemberig), a hímek udvarlása és területvédelme idején szólnia kell. A madárka a nap folyamán főleg alkonyatkor és hajnalban énekel, mert ő az éjszakák legfőbb dalnoka. A múltkor, késő délután, amikor én is felfigyeltem a hangjára, meggyőződésem volt, hogy ő az. Vagy mégsem? De ki énekelhetne más ilyen fennkölt módon, magamutogatás nélkül, a természet „díszletének” takarásában, kizárólag a hangját hallatva, csak a „művészetnek” élve? Sajnos szememmel nem leltem, de fülemmel hasonló csodát hallottam, mint ez:
Dénes György: Fülemüle
Lombos ágon fülemüle.
Nézegetem, hol a füle.
Barna tollát látom, látom,
de a fülét nem találom.
Bánom is én, ha nincs füle,
csak szóljon a fülemüle.
Kis érdekességként eszembe jutott, hogy a kilencvenes években bizonyos körökben kultikusnak számító, Prágában tanuló szlovákiai magyar egyetemistákból álló, agyament dalszövegei és muzsikája, továbbá performanszai okán hírhedt Jutott Neki zenekar is írt egy – nem éppen hízelgő – dalt a csalogányról. Íme:
