A kétméteres távolság betartása miatt kevesebb lett az ülőhely az éttermekben, a teraszon pedig már túl hideg van ücsörögni.
"Függünk egymástól. E bizonytalan időszakban nem tervezhető, hogy a járvány majd meddig is tart, s ki marad talpon..."
200 millió havonta - ez az összeg, amit a kormány a járványügyi intézkedések miatt "rövid pórázon tartott" gazdasági élet szereplőinek megsegítésére fordít.
Ha egy kormány ülést tart, egyetlen polgár vagyona és élete sincs biztonságban – tartja az ősi mondás. Szlovákia kormánya is ülésezett, és annyi gazdasági döntést hozott, hogy felsorolni is nehéz.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az előző prognózisához képest kevésbé mély világgazdasági visszaesést jelez az idei évre.
Azt javasoljuk, hogy az EU Felújítási Alapjából elsősorban a régi terheket, megoldatlan célkitűzéseket kellene oldani, elősegítve ezzel az esélyegyenlőséget.
Mindez a határon túli közösségeknél okozott fogyást, ezért még indokoltabb a megmaradásért folytatott programok mellett egy demográfiai program beindítása.
Bár Szlovákia kivitele augusztusban lényegesen jobb teljesítményt mutat, mint Csehországé vagy Magyarországé, az első nyolc hónapi adat viszont Szlovákiában a legkedvezőtlenebb.
Szlovákiában folyik a vita a nyilvánosságra hozott reformcsomagról.
A megbeszélés főleg a Dél-Szlovákiát érintő úthálózat-fejlesztésről szólt.
A reform változásokat hozna a 3000-nél kevesebb lakosságszámmal rendelkező települések önkormányzatai számára.
Az újrahasznosítók forgalma Európában több mint 20 százalékkal, Ázsia egyes részein 50, az Egyesült Államokban 60 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány miatti korlátozások óta.
Az elbocsátottak hét havi bért kapnak lelépőként
A „Modern és sikeres Szlovákia program nyolc területen javasol intézkedéseket.
A tervek szerint óránként 350 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a személyszállító vonatok.
A hangsúly a Pozsony környéki falvakra került, hogy a kiköltözők számára alternatíva legyen az autós közlekedés helyett a vonat.
Mi is örvendünk, hogy az új közlekedési miniszter megtalálta a maga kis játékterét a vonatozásra, csak egy kérdésünk van, az a füleki, aki Komáromba szeretne eljönni, az melyik állam keretein belül keresse a megoldást.
Azt látom, hogy a kormány teljes tevékenységét elviszi a járvány elleni küzdelem, az ilyen-olyan intézkedések meghozatala, és az önkormányzati szint számukra másodlagos, ahogy sok más terület is.
A létminimum emelkedett, így a segélyek és a támogatások is.
Szijjártó szerint a Lenovo döntése igazolja, a vezető technológiai cégek bíznak Magyarországban, és azt is, értelme van a keleti nyitásnak.
A jelenlegi nettó államadósság a brit hazai össztermék 101,9 százalékának felel meg.
Nem elég, hogy a pénzt csak belepumpáljuk a gazdaságba, annak minőségjavulást is kell hoznia.
Ha az új technológiákból és a gazdaságpolitikai lehetőségekből új hibridet alkotunk, akkor elérhető a termelékenység növekedésén alapuló, környezetileg is fenntartható növekedés.
Az első nyári hónapban 12,61, a másodikban 30,55%-os volt a lemaradás a tavalyi azonos hónapokhoz képest.