A budapesti alkotó Ferenc pápa enciklikájának címét választotta kiállítása mottójául.
Ismétlődő évzáró programja a Párkányi Városi Könyvtárnak ez az ünnepre hangoló összejövetel.
A nyári hónapokat követően ismét napirendre került az intézmény megszüntetésének az ügye.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával került sor Párkányban a Teraszok I. lakótelep Bartók utcai belső terének megújítására.
Németh László Párkányban él, el sem lehet mondani, hányféle szakma tudója, sőt mestere.
A szlovákiaiakkal együtt a projektbe összesen 48 fiatal kapcsolódott be.
A helyi közbiztonság megteremtésében rendkívül nagy az önkormányzatok szerepe, felelőssége, hiányát is elsősorban rajtuk kérik számon.
Aki békéről álmodik sokszor békétlen világunkban.
Zarándokhellyé vált.
Az okmányirodában személyi igazolványt, útlevelet és gépjárművezetői jogosítványt lehet igényelni.
Taktikai gyakorlatra gyűltek össze a Párkány környéki önkéntes tűzoltók.
A párkányi Segítségnyújtó Központ vezetője Csókás Judit lett, aki egyben a Déli Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója.
Zene minden mennyiségben, sokféle stílusban.
Nincs olyan elnyomó hatalom, melynek hatalmi gépezetében - egymást segítve - ne lehetne törést vagy repedést okozni.
Végre emlékhelyet kaptak azok a magyar katonák is, akik hazájukért áldozták az életüket.
Az ország legnevesebbjei közé sorolt vására csütörtökön 11 órakor nyitott.
Hogy mióta van Párkányban Simon-Júda-napi vásár, ma már nem lehet kibogozni, de hogy több mint 475 év óta, az biztos.
A szőgyéni Laczkó családot szeretnénk támogatni.
Lengyel történelmi hagyományőrzők is érkeztek Krakkóból, akik csodás keretet biztosítottak a rendezvénynek.
Ha igazi vásári forgatagra vágyik, irány Párkány!
22 esztergomi és 22 párkányi – egymást nem ismerő lakos ült asztalhoz.
A versenyzők a stand területére is beléphettek egy kis fürdőzésre.