2023. december 17., 18:23

Fratelli tutti – Mindnyájan testvérek

Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban. A budapesti Frömmel Gyula Ferenc pápa enciklikájának címét választotta kiállítása mottójául, az egyetemes testvériségről. Emellett Terepszínű ecset című könyvét is bemutatta, amely a magyar hadsereg képzőművészeti táborainak 30 éves összefoglalója.

1-pvm.jpg
A kiállítást és könyvbemutatót Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum vezetője nyitotta meg
Fotó: Bokor Klára

A művész elmondta, Ferenc pápának több enciklikája van, ami nem csak az egyháziaknak szól. Mai, aktuális és nagyon emberközeli dolgokat fogalmaz meg érthető nyelven. Az emberiség testvériségéről szól.

Fratelli Tutti
Fotó:  Bokor Klára

„Ezek a nagyméretű vásznak itt egymás mellett a fény és a szeretet. A jobb oldali képen nem a föld színei ragadtak meg, hanem emberi bőrszínek vannak ábrázolva mégpedig abban a kaotikus kavargásban, ahogy az emberiség a földön szétszóródott és összekeveredett. Az emberek lehetnek mások, de ha tiszta szívvel közelednek egymás felé, akkor a szeretetben egyformákká válnak. Percek sodrása alkotás azt örökíti meg, hogy életünk folyik, sok kis cselekvésből, érzésből tevődik össze, de ha visszatekintünk, ezek a momentumok életúttá állnak össze” – magyarázza az alkotó.

Frömmel Gyula
Frömmel Gyula
Fotó:  Bokor Klára

Frömmel Gyulától megtudjuk, egészen kicsi korától fest, már kicsi korában kijelentette a családnak, ő pedig festő lesz, amire az egyszerű munkáscsaládban pánik tört ki, hogy miből is fog ez a gyerek tulajdonképpen megélni. A zebegényi szabadiskolában mestere Mizser Pál volt, tőle anno olyan feladatot kaptak, hogy ne a kép háromdimenziós tárgyát képezzék le kétdimenziósra, hanem a tulajdonságainak kifejezésével a lényeget ragadják meg. Máig erre törekszik. A Párkányba hozott kiállítása absztrakt. A képek címei azonban jó navigációs pontok abban az asszociációs sétában, amelyek az alkotói szándék megértéséhez vezetnek.

Fratelli Tutti
Fotó:  Bokor Klára

„Remélem, hogy a tárlat megtekintése után nézőim elméjében humanista gondolatok kelnek szárnyra, és ha csak néhány percre is, de ki tudtam zökkenteni őket a hétköznapok kevésbé költői valóságából” – mondta el végszóként az alkotó.

A kiállítás részeként bemutatásra került Frömmel Gyula Terepszínű ecset című könyve. Közreműködtek: Last Rebel duó és Vankó István, a Magyar Festők Szövetségének alelnöke.

Fratelli Tutti
Fotó:  Bokor Klára
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.