Gyertyagyújtás Párkányban az 56-os hősök tiszteletére
A Memoriae Patrum Honismereti Társulás és a Csemadok közös szervezésében került sor a megemlékezésre a sétáló utca parkjának kopjafájánál.
A rendezvény szónoka Bréda Tivadar kiemelte:
„Köztudott, hogy 1989 előtt, 1956-ról beszélni, vagy emlékezni, nemcsak Magyarországon, de Csehszlovákiában vagy Romániában is tilos volt. A hallgatás és elhallgattatás évei voltak ezek. Az akkori Csehszlovákiában a teljes államapparátus szokatlanul gyors propaganda hadjáratot indított a magyarországi forradalom ellen.
- fogalmazott a szónok.
Kitért arra is, napjainkban lépten-nyomon, azt tapasztaljuk, hogy az értékrend megváltozott. Isten, hit, család ma már nem érték. Sajnos Európa erre az álláspontra helyezkedett. A harcot nekünk kell vívni az igazi értékrend helyreállításáért, hogy béke és rend legyen körülöttünk. Az 56-os forradalom hősei is az értékek helyes rendjének és helyes arányának a helyreállításáért dolgoztak, áldozták életüket.
A jelenlévők elhelyezték a kopjafánál az emlékezés gyertyáit, majd a Csemadok mellett működő Szivárvány énekkar közreműködésével elénekelték a Szózatot.