A helyi és a környékbeli hivatásos és önkéntes tűzoltók már több órája harcolnak a lángokkal.
A köbölkúti Helios Spes Polgári Társulás farsangi bulit tartott az ekecsi szociális otthon lakóinak.
A Bényben élő Strbík József a magyar vizslák szenvedélyes rajongója, aki a szervezet elnökeként a Magyar Vizsla Klubot is képviseli Szlovákiában.
A Hajnalvándorról tudvalévő, egyházi zenekarként indult, és azóta is számos alkalommal tették és teszik mélyen átélhetővé a szentmisét, istentiszteletet.
Elkezdődtek az ásatások a község Szent Móric temploma mellett, mert a földradaros mérés föld alatti rendellenességet diagnosztizált.
Párkányban szeretetközösségben élik meg krisztushitüket.
Aranyos tőke terjedjél, sok jó szőlőt teremjél.
Fokozatosan minden munkát, technikát, túlélési trükköt megtanultak.
Január 30-ára tiltakozó megmozdulást is szerveznek a Fő térre.
Volt időnk megfigyelni az erdő minden rezdülését.
A fekete rothadás az utóbbi időben egyre nagyobb gondot okoz a szőlőtermesztőknek.
"Közepes falu vagyunk, kevés pénzből gazdálkodunk, ezért lehetetlen nagyobb beruházást önerőből kivitelezni. Éppen ezért az idei költségvetésbe beterveztünk egy nagyobb összeget a pályázatok kidolgozására."
A héten a szőgyéni Nagyboldogasszony templomban szervezett adventi jótékonysági koncert teljes bevételét átadták egy kárpátaljai gyermekotthon részére.
Fényjelzéssel látják el a buszpályaudvar közelében lévő Sznf utcai zebrát is
Egyelőre nem tervezik.
Ez a környezetvédelem, nem a klímatünci...
Aki számára a kórház szó irritáló.
A történelmi Magyarország területén alig akad olyan család, amely ne gyászolná a harcokban elesett, ártatlanul kivégzett vagy eltűnt hozzátartozóját.
Halálra gázolt a vonat egy vasúti pályamunkást Érsekújvárnál január 8-án, szerdán, a Nagysurány felé vezető szakaszon.
Rendkívüli ülésre is sort kerítettek.