Emlékezni jöttünk, holnap pedig tenni kell!
E program eredményeiről, hozadékáról tartottak szakmai konferenciát a muzslai községi könyvtárban a program gazdái, koordinátorai és támogatói.
Eddig 38 olyan objektumot vett górcső alá, melyeket 1919 és 1921 között készakarva felrobbantottak, eltávolítottak, ledöntöttek.
A megyei bíróság döntése szerint nem történt törvénysértés a jutalmak kifizetésekor, viszont törvénytelen módon csoportosították át a tételeket a városi költségvetésben.
A régi, otthon sütött kenyér, amelyben még benne volt az anyáról leányra hagyományozott kovász által a régi kenyerek lelke, a gazdasszony szeretete.
Munkával gyógyulnak, tetszetős tárgyak kerülnek ki a kezeik közül.
A nő január 10-én érkezett meg Kínából Szlovákiába, majd február 6-án kért orvosi segítséget.
Minden résztvevő gazdagodik.
Régióink, szülőföldünk iránt méltányosabb lehetett volna a közlekedési tárca.
Sokat tesznek Kamocsa „felvirágoztatásáért.”
2019 őszén újjáépítették a készültség belső tereit.
Ha fizetsz, még akkor sem biztos, hogy lesz parkolóhelyed.
Közlekedési baleset történt kedden 15 óra után Komáromban, Gyulamajor városrészben.
A kerékpárok tárolására 14 gyűjtőállomás létesült, hat Párkányban és nyolc Esztergomban.
Az idén lesz tíz éve, hogy Komárom magyarságát egy Cirill-Metód és egy „hajrá, Trianon-szobor” közé szorították. Ezt követően szép lassan szobrokkal népesítették be az Érsekújvár–Párkány–Komárom háromszöget.
A közösségi közlekedés egy új formája még jobbá teszi az összeköttetést a két határ menti város között.
A végvár nem hagyja magát!
Sikerült teljesen eloltani a nagysurányi üzemcsarnokban keletkezett tüzet.
Emlékét megtartották.
22 év alatt egy nagyközségnyi ember távozott Érsekújvárból.
Még mindig küzdenek a tűzoltók a hétfő reggel Nagysurányban kitört tűzzel.