A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület augusztus 20-án 15. alkalommal tartott Szent István napi ünnepi megemlékezést államalapító királyunk komáromi lovasszobránál.
Augusztus 19-én este ünnepélyes keretek közt adták át a felújított szökőkutat Komáromban
Miközben sok településen lankadt az érdeklődés a tesztelések iránt, a Komáromi járásban élők esetében ennek éppen az ellenkezője történt.
A remek programoknak köszönhetően minden korosztály jól érezhette magát a festői környezetben.
Miközben fel-felvillannak a szereplők jellemvonásai, a megoldhatatlannak tűnő dolgokra is megoldást kell találni.
A buszpályaudvaron magyar-szlovák nyelvű tájékoztató feliratok láthatók, s a menetrendek is kétnyelvűek.
Nem tudnak a részletekről.
Mutatjuk a Komáromi járás kullancsszempontból legkockázatosabb területeit.
Az egész város büszke nagyszerű sportolóira.
Családcentrikus fesztiválon gyarapíthatták az ismereteiket és szórakozhattak mindazok, akik augusztus 7-én ellátogattak a Martosra.
Jövőre elkezdődhetnek a munkálatok, amelyek 2023 májusáig be is fejeződnek.
A négytagú családok augusztus végéig féláron úszhatják meg a mintavételt 11 hazai kórházban.
Óriási még a bizonytalanság a hogyant illetően. Jelenléti formában, online, esetleg hibrid módon?
A komáromi református gyülekezet több száz éves léte alatt idén augusztus első hetében rendezett először nyári tábort óvodások részére.
A legnagyobb konkurenseiknek nem a szlovákiai termelőket tartják, hanem a külföldi behozatalt.
Minden új hallgatót várnak az egyetemista évek első és egyik legnagyobb bulijára.
A járványhelyzet enyhülése lehetővé tette az átláthatóságot javító triázsrendszer működésének szüneteltetését.
Három hétig gyermekzsivajtól volt hangos a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ.
Alig ért véget a tanév, a gyerekek nyomban a vakáció első napjaiban berendezkedtek az Egressy Béni Városi Művelődési Központ termeiben.
A Komáromi járásban sokáig nem lelték két olyan elismert szaktekintély utódját, akik a nyugdíj-korhatáruk elérése után is még évekig kezelték a betegeiket.
A piac fedett, belső terét a régi Komárom jellegzetes helyszíneit ábrázoló, méretes képeslapok díszítik.