2021. szeptember 14., 11:38

Jubilál a komáromi Marianum Egyházi Óvoda

Miután 1994 szeptemberében a komáromi Marianum Egyházi Alapiskolában, 2000-ben pedig a Marianum Egyházi Gimnáziumban is beindult az oktatás, a folytonosságot a 2001-ben a Nádor utcán létrejött Marianum Egyházi Óvoda biztosította. Mindezek egyesülésével 2005-ben megszületett a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont. A 20 éves óvoda jubileuma kapcsán Madarász Róberttel, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.

A nagymúltú, biztonságosan zárható Nádor utcai óvodaépület
Galéria
+1 kép a galériában
A nagymúltú, biztonságosan zárható Nádor utcai óvodaépület
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„A marianumi jubileumok kapcsán megemlítendő a felvidéki magyarság egyik nagy eseménye: miután gyűjtésekből, nagylelkű felajánlásokból 1929-ben felépült a Marianum, az év szeptember 12-én, a Boldogságos Szűz Mária neve napján felszentelték azt. Létrejötte a túlélést, a megmaradás esélyét hivatott erősíteni. A kényszerű bezárásáig sok olyan pap, tanító és más keresztény értelmiségi nevelődött a falai között, akik a világháború, a kitelepítések, a deportálások, az újkori keresztényüldözések idején is hűek maradtak Istenhez, nemzetükhöz és ahhoz a közösséghez, amelyből kiemelkedtek“ – idézte a múltat Madarász Róbert.

Madarász Róbert, a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont igazgatója
Madarász Róbert, a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont igazgatója
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hasonló emlékezetes napnak nevezte, amikor több mint 140 évvel ezelőtt Simor János esztergomi hercegprímás eldöntötte, hogy Komáromban ingatlant vásárol a Páli Szent Vincéről elnevezett rend apácáinak, a Szatmári Irgalmas Nővéreknek.

„A hercegprímás nagylelkű adományának köszönhetően vásárolták meg a volt komáromi várkapitány özvegyének, Sárkány Istvánnénak a házát, amelyben az átalakítása után katolikus leányiskolát, majd óvodát nyitottak. Sajnos, a hatóságok az erőszakos államosítás során a zárdaépület összes termét lefoglalták, s a nővéreket onnan elűzték. Ellenben örvendetes, hogy a több évtizedes kényszerszünet után 2001-től ismét működhet egyházi óvoda a falai között.”

A Nagyszombati Érseki Hivatal a rendszerváltás után rossz állapotban kapta vissza az épületet, amelyben addig a speciális alapiskola és a művészeti alapiskola egyes osztályai voltak. A teljes körű felújítására később, Magyarország Kormánya Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében kerülhetett sor, a felszentelésére és megáldására pedig 2018-ban, ismét Mária napon, az elődintézmény alapításának 140. évfordulóján került sor“ – szólt a lélekderítő folytatásról az igazgató.

Ez az óvoda tehát a Marianum MTNY Egyházi Iskolaközpont 3. pillérét képezi, s annak 4. pilléreként bő egy évtizeddel ezelőtt megalakult Szent Imre Kollégium is a vallásos szellemiségben való oktatás-nevelés folytonosságát hivatott biztosítani.

Stubendek István igazgató úr egykor azért tartotta fontosnak az óvodaalapítást, hogy a gyermekek nevelése-oktatása már ugyanolyan vallásos szellemiségben kezdődhessen, amilyenben az alapiskolánkban és gimnáziumunkban folytatódhat. A helyi családok ezen igényét legjobban az a tény bizonyítja, hogy 2001-ben 14 kicsivel nyílt meg az óvodánk, a jelenlegi 5 csoportjában pedig 106 gyermekkel 10 óvópedagógus foglalkozik, immár korszerű körülmények között.”

„Nagy előnye az is, hogy a belvárosban, tágas, zárt udvarral rendelkezik, s ekkora létszámmal meghitt légkörben, biztonságban és kényelemben tölthetik napjaik java részét a ránk bízott apróságok“ – fejtette ki a továbbiakban.

A több mint 140 évvel ezelőtt Simor János esztergomi hercegprímás által megvásárolt zárdaépület
A több mint 140 évvel ezelőtt Simor János esztergomi hercegprímás által megvásárolt zárdaépület
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hangsúlyozta: a szeretetteli vallásos nevelés mellett nagyon sok élménygyarapító rendezvényre látogatnak el a gyerkőcökkel, akik számára az intézmény falain belül és kívül is tartalmas programokat rendeznek. Díszvendégek jelenlétével egybekötött, nagyszabású jubileumi ünnepséget nem tartanak, ám az iskolaközpont felújítás alatt álló főépületének januárra tervezett átadása során majd az óvodai évfordulóról is megemlékeznek. Az ovisokat egész évben a megszokottnál még több tartalmasan szórakoztató rendezvénnyel kívánják kényeztetni.

Ahogy az iskolaközpontunk további részeiben, úgy az óvodában, illetve a templomban is mindig méltóképpen megünnepeljük az egyházi ünnepeket. Továbbá az óvodai éves nevelési tervünkbe élményszerű foglalkozásokat ugyancsak beépítünk. Például hamarosan elvisszük őket egy falusi szüretre, hogy szemtanúi legyenek, miként folyik az őszi betakarítás Isten kertjében.”

„ Októberben az állatok világnapja alkalmából gyűjtést rendezünk a helyi kutyamenhely számára, hangsúlyozva a négylábú barátaink szeretetét. Majd meghívjuk a vadászt, vagyis a kerek erdő őrzőjét az óvodánkba, ahol majd előadást tart az erdei életről. November 11-én pedig a magyar nyelv napja alkalmából Mondd ki szépen helyesen címmel lesz logopédiai előadás a szüleiknek, akik e hónapban az óvodai beszoktatásról is elbeszélgettünk” – részletezte a terveiket.

Az egészségügyi témákat is kihagyhatatlanoknak tartják, így az ovisokkal majd a mentőállomáson is körülnéznek, valamint a fognyűvő manócska szerepébe bújó fogorvos a helyes fogmosás titkaiba is bevezeti őket. Ezenkívül lesznek író-olvasó találkozók, mesenap Écsi Gyöngyi előadóművésszel, bábelőadás, mozilátogatás, madáretető-készítés asztalos segítségével, advent idején pedig mézeskalácsot készítenek a társaságukban, s a szülőkkel együtt korcsolyázni is mennek. Terveznek egy-egy mustrát a tűzoltóállomáson, a csokigyárban, a pékségben, az ógyallai csillagvizsgálóban, a híres helyi erődben és a kisállat-kiállításon. A Föld napjáról majd szelektív hulladékgyűjtéssel és faültetéssel emlékeznek meg, s kisétálnak a Dunához. Részt vesznek az oviolimpián és a Kodály Gyermekdal-versenyen, Örsújfalu közlekedési pályáján pedig közlekedési eszközöket is kipróbálhatnak, ügyelve a szabályok betartására.

Ha a Covid-19 járvány nem gátolja meg, akkor színházi előadásokat is megnéznek, s egész évben működtetik az angol és szlovák nyelvi, valamint a mozgásfejlesztési kört, s az év végi osztálykirándulást is megtartják.

Több "marianumos" korosztály képviselői együtt a Szent András Bazilikában
Több "marianumos" korosztály képviselői együtt a Szent András Bazilikában
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az interjúalanyunk kiemelte az óvoda létének azon hozadékát is, hogy azáltal az alapiskolásaik utánpótlását szintén biztosítják.

„Örvendetes, hogy nagyon sokan az óvodát, alapiskolát és gimnáziumot is az iskolaközpontunkban látogatják. Sőt, már egy volt diákunk a saját gyermekét íratta be az óvodánkba, mert számára is ugyanazt a nevelő-oktató hatást és élményeket szeretné biztosítani, amelyekben neki is része volt. Talán ettől jobb pozitív visszajelzést nem is kaphatnánk. Elsősorban a hazai magyar keresztény családoknak ajánlom az intézményünket, amelyből a szlovák kicsiket sem zárjuk ki. Már eddig is voltak szlovák ovisaink, akiket a szüleik a helyi szlovák egyházi óvoda hiánya miatt és nyelvtanulás céljából is hozzánk írattak be. Bár szlovák alapiskolába mentek tovább, de az óvódánkban szépen megtanultak magyarul, s vélhetően a jövőben is szeretetteljesebben fognak viszonyulni a magyarokhoz, mint a minket kevésbé ismerő szlovák társaik“ – zárta tájékoztatását Madarász Róbert.

Ez a Selye János Egyetem egyik gyakorlóóvodája
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.