2021. október 4., 11:54

A kultúrát ünnepelték Nemesócsán

Ünnepélyes keretek között a hétvégén adták át rendeltetésének a Nemesócsai Művelődési Központ felújított épületét, ahol megnyílt a falu szülöttének, Čech Gábor fémszobrásznak a kiállítása.

A szalagátvágás ünnepi pillanata
Galéria
+6 kép a galériában
A szalagátvágás ünnepi pillanata
Fotó: Nemesócsai Fotóalbum

„Egy kultúrház, mint közösségi tér felújítása, komoly jelentéssel bír. Arra utal, hogy itt és most valaminek helyet akarunk adni, teret akarunk biztosítani, s azt szeretnénk, hogy ez a tér megteljen élettel, tartalommal. A kultúrházunkban már korábban is a hagyományos művelődési formák és a civil szervezetek együttélése volt a jellemző, s a hagyományőrzést is kiemelten kezeltük.

Büszkék is voltunk – vagyunk a község kulturális és civil életére, mely e felújítás után még magasabb szinten, méltó keretek közt működhet“

– hangzott el egyebek mellett Válek Iván, Nemesócsa polgármesterének köszöntőjében. Majd a munkálatok elvégzéséért köszönetet mondott az érsekújvári Prospect Kft-nek.

Válek Iván polgármester mondott ünnepi köszöntőt.
Válek Iván polgármester mondott ünnepi köszöntőt.
Fotó:  Nemesócsai Fotóalbum

A beszédéből kiderült, hogy szükség volt olyan belső munkálatok elvégzésére is, amelyek nem képezték a támogatás részét, ezért azokat a községi költségvetésből fedezték, s helyi vállalkozók végezték el. „Kívánom, hogy ez az épület szolgálja közösségünk minden tagját, a jövőre még csak készülődő kicsiktől a múltra visszatekintő szépkorúakig!

Örömmel és büszkén mondhatom el, hogy a közösség, az összefogás ereje ismét bizonyított. Hajrá Nemesócsa!"

 – fogalmazott. A Ma7 portál kérdésére a község első embere azt is elmondta, hogy a faluközpontban található kultúrházuk hozzávetőleg hetven évvel ezelőtt emelt épületét utoljára a 90-es években újították fel és bővítették ki a hozzáépített résszel, tehát már nagyon kívánatos volt a korszerűsítése.

Gyülekeztek az ünnepség résztvevői, hangolt az Oucha Fúvószenekar
Gyülekeztek az ünnepség résztvevői, hangolt az Oucha Fúvószenekar
Fotó:  Nemesócsai Fotóalbum

„Az energiatakarékosság növelését célzó újabb felújítására három évvel ezelőtt közel 500 ezer eurós uniós támogatást nyertünk, amiből kicseréltettük az összes nyílászárót és a teljes fűtésrendszert, valamint szigeteltettük az épületet és egyes részeinek lapos tetőzetét. Saját 10 ezer eurónkból újítottuk fel a toaletthelyiségeket és a ruhatárat.

A tetőzet további részeit pedig hamarosan 60 euer eurós községi költségvetésből cseréltetjük le, s a vízelvezetés megoldását is saját kasszából finanszírozzuk,

mivel ezen munkálatokat már nem fedezhettük az uniós pénzekből. Mindez azonban nem fogja gátolni az intézmény működését. Továbbá dolgozunk egy újabb pályázati kérvényen, amely az oldalsó bejárat melletti szociális helyiségek felújítását, akadálymentesítését és egy új, teljes körű hangosító rendszer telepítését tartalmazza“ – magyarázta a polgármester.

A helyi Oucha Fúvószenekar fellépését most is tapsvihar kísérte.
A helyi Oucha Fúvószenekar fellépését most is tapsvihar kísérte.
Fotó:  Nemesócsai Fotóalbum

Hozzátette: mivel tervmódosítás miatt meg kellett ismételniük a közbeszerzést, elhúzódott a folyamat, ezért csak tavaly szeptember elején kezdődhetett a kivitelezés, ami az érsekújvári Prospect Kft-nek köszönhetően gyorsan, két hónap alatt valósult meg. Már az épület kollaudációja után került sor az önerőből elvégzett kisebb munkálatokra, és folyamatosan visszaköltözhettek az abban helyiségeket bérlő boltok és szolgáltatások. A hivatalos átadásra a Covid-19 járvány miatt azonban csak most kerülhetett sor.

A falu jeles szülötte, Čech Gábor fémszobrász kiállítását is megnyitották.
A falu jeles szülötte, Čech Gábor fémszobrász kiállítását is megnyitották.
Fotó:  Nemesócsai Fotóalbum

A hétvégi ünnepségre visszatért szülőfalujába az onnan fiatalkorában elköltözött és egyre nagyobb hírnevet szerző Čech Gábor fémszobrász, akinek a Fémének című, szemgyönyörködtető és magvas gondolatokat rejtő kiállítását (október 15-ig munkanapokon 8-16 óra között tekinthető meg) Nagy Szerénke méltatta. Többek között közreműködött: az OUCHA Fúvószenekar, Csorba Máté szólótáncos, a Niki Dance tánc- és sportklub, s a helyi fiatalok verses összeállítással is megörvendeztették a jelenlevőket. Az ünnepélyes szalagátvágást a polgármester mellett Bölcs Zsuzsanna alpolgármester és Szkukálek László ex-polgármester, a község díszpolgára végezte, akinek a hivatali ideje alatt került sor a kultúrház korábbi jelentős felújítására.

A megnyitó ünnepség egyik pillanata
A megnyitó ünnepség egyik pillanata
Fotó:  Nemesócsai Fotóalbum
Az ünnepi kultúrműsor egyik pillanata
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.