2021. szeptember 9., 16:35

Mikor újítják fel a komáromi kórházi kálváriát? - KÉPEKKEL

Július végén Komárom város oldalán jelent meg az örvendetes hír, hogy sikerült támogatót találni a Lourdes-i barlang közelében régóta szégyenletes állapotban levő kórházi kálvária és annak tartófala felújítására. Miután hat héttel később még semmi jelét nem észleltük a tervezett restaurálásnak, s annak a kezdete felől több olvasónk is érdeklődött, mikrofonvégre kaptuk az érintett feleket.

I. stáció: Jézust halálra ítéli Pilátus
Galéria
+8 kép a galériában
I. stáció: Jézust halálra ítéli Pilátus
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kérdésünkre javarészt azt ismételte meg, amit már eddig is tudtunk: a kálvária Csütörtöki András restaurátor és csapata által végzendő felújításának árát, hozzávetőleg 15 ezer eurót a Harsányi Foundation támogatása fedezi. A szakemberek majd a 14 stációból álló keresztút 9 meglevő, de az idő vasfoga által kikezdett részét leszedik és rendbehozzák, az 5 hiányzó részt pedig teljesen újra kell önteni, hogy ismét teljes legyen a kórházban ápolt betegeknek lelki kapaszkodót jelentő szakrális emlék. A stációkat tartó hosszú fal felújítását pedig a helyi TONEX kft. vállalta.

Alig látszódó dombormű a terebélyes fák, bokrok mögött
Alig látszódó dombormű a terebélyes fák, bokrok mögött
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Mivel Csütörtöki András restaurátorék jelenleg gőzerővel dolgoznak a Tiszti Pavilon épületének felújításán, valószínűleg októberben szerelik majd le a rossz állapotban levő 9 stációt, s kiöntik az újakat.

A hiányzó 5 stációról pedig Süttőn veszi le a mintát. A hozzávetőleg 15 ezer euró értékű kőműves munkálatokat, illetve a rendszeresen felázó talaj miatt tönkrement fal cseréjét és a szükséges szigetelést majd a Tonex Kft. végzi el, Komárom város vállalta a munkaeszközökkel együtt nagyjából 5 ezer euróba kerülő tereprendezést és karbantartást“ – mondta el a Ma7-nek Keszegh polgármester.

Csütörtöki András restaurátorék jelenleg gőzerővel dolgoznak a Tiszti Pavilon épületének felújításán.
Csütörtöki András restaurátorék jelenleg gőzerővel dolgoznak a Tiszti Pavilon épületének felújításán.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Csütörtöki Andrást a Tiszti Pavilon gyermekpark felőli oldalán folyó munkálatok közben sikerült szóra bírnunk. Elárulta, hogy készül a nagyszombati bejegyzésű, komáromi származású kuratóriumi taggal is bíró Harsányi Foundation szponzori szerződése, amely aláírása után kezdi el az említett munkálatokat az ő restaurátori csapata.

Harsányiék már korábban is több egészségügyel és egyházzal kapcsolatos létesítmény korszerűsítését szponzorálták, s bár e kálvária domborművei nem nyilvántartott műemlékek, ám szakrális emlékként is érdemes azokat megőrizni az utókor számára.

Nincs tudomásunk olyan kutatásról, amely során kiderült volna, hogy az mikor és melyik mester műhelyében készültek.Vélhetően a 20. század elején vagy a két világháború közti időszakban kerültek a kórházudvarba. A hiányzó 5 dombormű újraöntésénél a túloldali Süttőn található, hasonló kálvária stációit vesszük majd alapul“ – fejtette ki az országos hírű restaurátor.

Szúrós gallyhalmaz gátolja több stáció megközelítését.
Szúrós gallyhalmaz gátolja több stáció megközelítését.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Megjegyezendő, hogy ő és a tehetséges csapata már több kisebb-nagyobb helyi épület és műemlék, így a volt Megyeháza, a Szent András Bazilika, a vár Lipót-és Ferdinánd-kapuja, valamint a Szentháromság-szobor újjávarászolása során is bizonyított.

A restaurátor hangsúlyozta: előbb az adott területet kell alaposan kitisztítani-gyomtalanítani, mert akadnak olyan domborművek, amelyek jelenleg a burjánzó giz-gaztól, faágaktól és szemétkupacoktól teljesen hozzáférhetetlenek, aztán a majdani stabil, izolált fal ékévé válhat az új köntöst kapó kálvária, amelynél 2022 húsvéti időszakában megvalósulhatna a helyi katolikus plébánia által tervezett, lélekerősítő keresztútjárás.

Legalább a közeli Lourdes-i barlang jó állapotban van.
Legalább a közeli Lourdes-i barlang jó állapotban van.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
A kálvária a római katolikus lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helye. Az ún. keresztútjárás, a keresztúti ájtatosság gyakorlásának egyik színtere.

Legtöbbször hosszúkás alakú, gyepes terület, amelynek két hosszanti oldalán 7–7, összesen tehát 14 stáció helyezkedik el, a bejárattal ellentétes végén pedig rendszerint magaslaton Krisztus és a két lator keresztjei állnak. A keresztény ember, ha erre jár, legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírba tételig” – olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban.

II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet
II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A stációk Krisztus szenvedéstörténetének, a keresztútnak egy-egy állomását jelölik: I. stáció: Jézust halálra ítéli Pilátus, II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet, III. stáció: Jézus először esik el, IV. stáció: Jézus találkozik anyjával, V. stáció: Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet, VI. stáció: Veronika kendőjét nyújta Jézusnak, VII. stáció: Jézus másodszor esik el, VIII. stáció: Jézus szól a síró asszonyokhoz, IX. stáció: Jézus harmadszor esik el, X. stáció: Jézust megfosztják ruháitól, XI. stáció: Jézust keresztre feszítik, XII. stáció: Jézus meghal a kereszten, XIII. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről, XIV. stáció: Jézust sziklasírba temetik... A stációk száma a korai időszakban 5 (ennél kevesebb soha), vagy akár 7, 8, esetleg 9 is lehetett. A régebben épített kevesebb stációt utóbb gyakran kiegészítették 14-re.

III. stáció: Jézus először esik el
III. stáció: Jézus először esik el
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
"A hiányzó 5 dombormű újraöntésénél a Süttőn található, hasonló kálvária stációit vesszük majd alapul."
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.