2023. augusztus 24., 15:49

Prigozsin: "Jobb hősként meghalni, mint k.csögként élni"

Vélhetően olvasóink többsége egyetért azzal, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője már június 23-án halott ember volt, csak augusztus 23-ig még kapott egy kis haladékot. Halála szerda este felrobbantotta a Telegramot, ahol erős posztok jelentek meg, de valószínű, hogy a Wagner-csoport maradéka esetében is működni fog az evangéliumi igazság, mely szerint: "Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai."

prigozsin gépe
Fotó: Telegram

Ha próbáljuk számba venni, kik voltak azok, akik az elmúlt két évtizedben fegyverrel törtek Vlagyimir Putyin megrengethetetlennek tűnő hatalmára, a lista nem lesz hosszú, elfér egy gyufás skatulyán, ugyanis csak egy nevet tartalmaz, Jevgenyij Prigozsinét. Igaz, ő is csak másfél napig bírta, mondják, Moszkvát úgysem tudta volna bevenni, így, rövid rábeszélés után vissza is fordult. És egészen pontosan nem is Vlagyimir Putyin hatalmának megdöntése volt a direkt célja, így képzeletbeli listánkra inkább csak ceruzával írhatjuk fel a nevét. A polgárinak álcázott cári orosz rendszer azonban ennél kisebb ellenszegülést is polóniumos teával torol meg, amely mellé novicsokos aprósüteményt is szervíroznak. Prigozsin Putyin belső köréből származott, ismerte a rendszer működését, sőt, nemcsak ismerte, hanem maga is tevékenyen részt vett annak működtetésében, így valószínűleg tudta, hogy nyugdíjas évei – Oroszországban a férfiaknak 60 év a nyugdíjkorhatár – nem lesznek hosszúak. Nyilván az sem véletlen, hogy halála a puccs napjára esett.

Ugyan az egyezségnek az is része volt, ezt Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is megerősítette, hogy a lázadás leállításáért cserébe Moszkva sem a Wagner vezetőjét, sem a magánhadsereg harcosait nem vonja büntetőjogi felelősségre. Azok a harcosok, akik nem akartak az orosz hadsereg szerződésesei lenni, a balti államok és Lengyelország nagy örömére Fehéroroszországba távozhattak, szó szerint felverték a sátraikat, és júliusban már a fehérorosz hadsereggel karöltve gyakorlatoztak a lengyel határ közelében levő Breszt mellett. Prigozsint ugyan napokig nem látták, később felkerült a Telegramra egy kép, mely már vélhetően a fehéroroszországi táborban készült, és a zsoldosvezért egy tábori ágy szélén ülve, alsógatyában ábrázolja.

Prigozsin gatyában
Legatyásodva
Fotó:  Telegram

A Kreml július 10-én megerősítette azokat a lapjelentéseket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozott Jevgenyij Prigozsinnal a júniusi lázadás után.

Valóban, az elnök tartott egy ilyen találkozót, amelyre harmincöt embert hívott meg - a cég valamennyi egységének a parancsnokát, közöttük magát Prigozsint"

- jelentette be Dmitrij Peszkov a francia Liberation értesüléseire reagálva. E napilap számolt be elsőként a találkozó tényéről.

Prigozsin a héten Afrikából jelentkezett be.

Azt, hogy mi történ(hetet)t szerda este, ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Azóta hivatalos források is megerősítették Prigozsin halálhírét, lényegi információval pedig nem lettünk gazdagabbak. Van azonban néhány fotó és videó, mely árnyalhatja a mozaikot.

A Wagner szentpéteri főhadiszállását szerda este kereszt alakban világították ki, viszonylag költséghatékony módon.

Wagner főhadiszállás
Fotó:  Grey Zone

Az emberek virágot, Wagner-felvarrókat vittek a székházhoz, gyertyákat gyújtottak.

wagner szekhaz virag
Fotó:  Grey Zone

A Grey Zone Telegram csatornára felkerült két videó is. Az egyikben Prigozsin, és a tegnap szintén meghal Dmitrij Utkin, a Wagner parancsnoka beszélget az elkerülhetetlen halálról. "A halál nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete. Mindannyian a pokolra jutunk, de még ott is mi leszünk a legjobbak" – hangzik el a videóban.

https://t.me/grey_zone/20190

Egy másik videóban arról beszél, hogy "jobb hősként meghalni, mint k.csögként élni".

https://t.me/grey_zone/20183

Az interneten terjed egy cselekvési terv is a Wagner harcosai részére a parancsnoki állomány elvesztésének esetére. Ezt azonban a Wagnerhez közeli csatornák hamisítványnak minősítették.

Miután Prigozsin és Utkin is életét vesztette, az elkövetkező napok legnagyobb kérdése az lesz, a parancsnoki láncban Utkin után következő vezető át tudja-e venni az irányítást. A zsoldoscsapat szolgáltatásaira Oroszországnak elengedhetetlen szüksége van, Ukrajnában és Afrikában egyaránt, megszűnése tehát nem érdeke Putyinéknak.

Talán az elkövetkező napokban erre is választ kapunk.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék