Szimpatikus elgondolások találhatók a kormányprogram környezetvédelmi és mezőgazdasági részében, csak legyen ereje a kormánynak mindezek megvalósításához.
Továbbra is szükséges benyújtani a kérvényező által aláírt azonosító lapot, a kérvényt, valamint azok kötelező mellékleteit.
Idén a vágott virágok túlnyomó részéből hulladék lesz.
Szinte borítékolható volt, hogy az új földművelésügyi miniszternek ez lesz az első lépése.
Nem engedem meg, hogy az illetékes lengyel szervek felelőtlensége ismét veszélyeztesse a szlovák fogyasztókat - Gabriela Matečná
A blokklánc legnagyobb előnye ezzel szemben, hogy automatizált rendszerként működik, a rajta tárolt adatok pedig nem módosíthatók.
Azokban a kerületekben, ahol kisebb a vásárlóerő, ott nagyobb arányban van jelen a szlovákiai élelmiszer, míg Pozsony megyében, ahol a legmagasabb az életszínvonal mindez megfordul.
A végleges eredmények az elkövetkező hetekben lesznek várhatóak.
A robot a kamera képeit feldolgozva ismeri fel a csigákat és azonosítja pozíciójukat.
Erre azért van szükség, mert sok városból vidékre költöző indított pert a kakasok hangos kukorékolása és a trágyák terjengő szaga miatt.
Miattuk vannak bajban a termelők.
Módosítani kell a szőlészeti és borászati törvényt, a hazai körülményekhez, adottságokhoz kell igazítani.
Ukrajna, Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok
Jelenleg 222 koca és 59 kan fekete mangalica áll tenyésztésben.
A napokban mutatta be új fejlesztését az Oszakában található Kubota japán traktorgyár.
A magyar mezőgazdaság hosszú távú stratégiájának kulcsszavai a nemzedékváltás, a modernizáció, és az agrárdigitalizáció.
Eurómilliókat markolt fel uniós agrártámogatásokból az olasz maffia két klánja. A helyi rendőrség a múlt héten 94 embert vett őrizetbe.
Szlovákiában eddig nagyjából 50 esetet diagnosztizáltak, a többségük vaddisznó volt.
A párnak 4 tonnányi mézet kellett megsemmisítenie, ez nagyjából 60 ezer euró veszteséget jelent, ami veszélyezteti a megélhetésüket.
A szlovák Agrárkifizető Ügynökség szerint ez rekordot jelent.
Tudjuk, hogy a környékünkön nem egyszerű a megélhetés, és mindenkinek jól jön a hirtelen jött pénz, de mindenkinek világosan kellene látnia, hogy most az őseinek évszázados kuporgatását értékesíti aprópénzért.
Helyi bűnözők a betegség szándékos terjesztésével arra kényszerítik a sertéstartókat, hogy alacsony áron eladják jószágaikat, majd az így megszerzett húst kicsempészik, és egészséges készletként árusítják.
A veszélyes betegség jelenlétét a zólyomi nemzeti laboratóriumban elvégzett tesztek is megerősítették.