A közbirtokosság és az önfeladás

A 18–19. században a magyar nemes egyre több földet szakított ki a közösből, hogy Európa piacaira gabonát termelhessen. A megmaradt közös birtokon alkotta a faluközösség a közbirtokosságot. Közbirtokossági tag csak az lehetett, aki a községben kúriával és fundussal (beltelek) bírt. Később az adásvételek, illetve

az örökösök közötti osztás következtében a tulajdonrészek elaprózódtak, így a kisebb tulajdonosok sokszor már csak „fűbér” ellenében hajthattak ki jószágot a közös legelőre.

Aztán jöttek az ötvenes évek, és a közbirtokosság vagyona ment a közösbe. A rendszerváltozás után, a ’90-es évek második felében a restitúciós törvény alapján az úrbéres társulatok újraszerveződhettek. A semmiből kellett kiépíteni a közbirtokosságokat, ahol a tulajdonjogok rendezésében is komoly nehézségek merültek fel. Mivel a szocializmus alatt ezek a földek nem öröklődtek, rövid idő alatt kellett a vagyont több generáció örökösei között nevesíteni.

Ezzel több száz élő és legalább ugyanennyi elhunyt tulajdonosa lett a közbirtokosság vagyonának.

A tagoknak a vagyonrészük alapján volt szavazati joguk, ami nehézkessé tette a döntéshozatalt, ezáltal a szervezet vezetését is. Fontos volt, hogy a szervezetek újra működőképesek legyenek, az ott lévő vagyon hasznot termeljen, hogy azt eloszthassák a tulajdonosok között jutalék formájában. Az úrbéres társulatok jelentős erdők, legelők fölött rendelkeztek, ami egyébként jogosan illette meg az adott településen élőket.

A Földalap földéhsége

Csak idő kérdése volt, hogy az állam mindezt meddig hagyja felügyelet nélkül. A 97/2013-as törvénnyel már kísérletet tett, hogy belelásson a vagyoni állapotukba.

Puszta „jóindulatból” behozták a tulajdonosi körbe a Szlovák Földalapot, mint a rendezetlen, azaz az elhunytak nevén lévő földterületek kezelőjét.

Már az elején látszott, hogy a törvénynek több végig nem gondolt passzusa van.

A Földalap például jogot formált az elhunyt tulajdonosok utáni jutalékokra. Az viszont nem egyértelmű, hogy a jutalékot hány évig köteles tartalékolni, hogy kielégítse egy felújított hagyatéki eljárás után az új örökös jogos igényeit.

Mivel a törvény nem tette egyértelművé a Földalap jogosultságát a nevesítetlen tulajdonok utáni jutalékokra, ezért több szervezet a mai napig nem fizetett. Jogi alap híján nem is tudták behajtani rajtuk.

A Földalappal való kommunikáció is egyoldalú volt. A Földalapnak részt kellene vennie az urbariátus taggyűlésein, ennek ellenére vannak szervezetek, amelyeknek 2013-óta egyetlen meghívójára vagy levelére sem kaptak választ. Hogyan is tehette volna, amikor például egész Kassa megyében az erre jogosult személyek száma EGY volt, akitől később megvonták a jogot, hogy a gyűléseken eljárjon a Földalap nevében.

A törvényt módosították, a felmerült kérdésekre igyekeztek választ adni, de nyitottak újabbakat is. A törekvés egyértelmű: kellene az úrbéres társulatok vagyona, csak nem tudják, hogyan vehetik el. Márpedig ez nem kevés, sok esetben eléri az összes jutalék felét.

A módosítás alapján a Földalapnak már joga van felvenni a jutalékot, de továbbra is zűrzavar van annak felhasználása terén, hiszen a Földalapnak az elhunyt tulajdonost kellene képviselnie, illetve az elhunytak örököseit.

Érdekes az is, hogy a törvény szerint a Földalap csak mint az ismeretlenek képviselője van jelen a közbirtokosságban, viszont egyre gyakrabban megjelenik a tulajdonlapokon mint tulajdonos.

A közbirtokosságon belül alapelv, hogy a tag eladhatja a tulajdonrészét, de a többi tulajdonrészesnek, illetve magának a közbirtokosságnak elővásárlási joga van. A közösségnek tehát nem kell idegent beengednie. Ugyanakkor sehol sincs leírva, hogy mennyit kérhetnek a tulajdonrészért.

Vagyis először az első tulajdonrészt kell megszerezni, és onnantól bárki számára szabad a pálya. A szlovák jogalkotás kiskapukat hagy, hogy a tőkeerős vállalkozók befolyást tudjanak szerezni, pedig a közbirtokossági vagyon olyan tulajdon, amelynek a helybéliek boldogulását kellene szolgálnia.

Egy kelet-szlovákiai falu példája

Ez egy falu számára azért is veszélyes, mert kataszterének jelentős része lehet közbirtokossági tulajdon. Debrőd esetében a közbirtokosság tulajdonában 220 hektár erdő és 100 hektár legelő van, ezen mintegy 150 élő tag osztozik, és legalább ennyi elhunyt. A Bódva völgyében a közbirtokosságok többsége újraszerveződött, de van, ahol csak most fogtak neki a szervezet megalakításának. Látni kell azt is, hogy közbirtokosság nélkül elindult a mértéktelen fakitermelés, boldog-boldogtalan hordja a fát, minden korlát nélkül. 

A közbirtokosság, mint egy állatorvosi ló, számos példát szolgáltat arra, hogy mekkora zűrzavar van a szlovák jogrendben, mennyire ütik egymást az egyes törvények alkalmazásai.

A szlovák örökösödési törvény hiába mondja ki például, hogy 20 négyzetméter alatt a parcella tovább nem osztható, most is jönnek olyan új tulajdonosok, akik csak 2 négyzetméternyi tulajdonrészt örököltek. 

A másik példa a végrehajtók ténykedése. A friss tulajdonlapról rögtön látható, ha valaki ellen végrehajtás indul. Felhívtuk az egyik végrehajtót, hogy a közbirtokosság szeretné kivásárolni ezt a részt. A végrehajtó különféle kibúvókkal utasította el ezt, például azzal, hogy neki ezt árverésen kell értékesítenie.

Az ügy végül azzal zárult, hogy minket nem értesítettek az árverésről, és a tulajdonlapon egy teljesen új pozsonyi cég jelent meg.

Ez esetben nemcsak a végrehajtó, de

a kataszteri hivatal is ludas, hiszen nem vette figyelembe, hogy a szervezetben az adásvételnél a társtulajdonosnak is vannak jogai.

Az sem érthető, hogy

egy mezőgazdasági terület, amelynek adásvételére külön szabályok vonatkoznak, hogyan kerülhetett egy frissen bejegyzett pozsonyi ingatlanközvetítő vállalat tulajdonába.

Lényegesen fontosabb kérdés, mi a célja ezzel a vállalatnak, hiszen a jövedelem nem olyan magas. Csak arra tudunk gondolni, hogy a nyugat-szlovákiai vállalatok, miután ott már kevés az ingatlan, új piacokat keresnek keleten, igyekeznek társtulajdonosi jogviszonyt kialakítani. 

Több faluban is látok hasonló törekvést. Volt rá példa, hogy egy magánszemély 150 hektárt vett meg hektáronként 3 ezer euróért, tulajdonképpen készpénzért. Volt olyan eset is, amikor egy vállalat kedvezményesen kapott telket, hogy azon ipari parkot építsen. A vállalat becsődölt, a telket elárverezték, az új tulajdonost pedig már semmi sem kényszeríti arra, hogy ipari parkot hozzon létre. Innentől akár veszélyeshulladék-lerakatot is létesíthetnek azon.

Az ilyen támadások kivédésére megfelelő patrióta hozzáállásra, komoly térségi összefogásra lenne szükség.

Tudjuk, hogy a környékünkön nem egyszerű a megélhetés, és mindenkinek jól jön a hirtelen jött pénz, de mindenkinek világosan kellene látnia, hogy most az őseinek évszázados kuporgatását értékesíti aprópénzért.

Persze bárki mondhatja, mi végre ez a szentimentalizmus, hiszen mindent felülír az „élj a mának” jelszava. Ha azonban az itt élők elkótyavetyélik a tulajdonukat, azzal a falusi közösségeink jövőjét dobják el. Márpedig megmaradásunk, fejlődésünk egyik esélye, hogy kihasználjuk a saját erdeink, legelőink, mezőink adta lehetőségeket.

A szerző Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/1. számában.