Az élelmiszerek kategóriákban korlátozni kell a cukrok, zsírok, só vagy egyéb energiamennyiséget, amelyen túl az élelmiszerek propagálása nem lehetséges.
Lovak két Kolozs megyei fogadóállomásra és két Hargita megyei tartóhoz kerülnek:
A vírusválság is bizonyította, elkerülhetetlen az önellátás visszaállítása az élelmiszerek piacán.
Az árverésen 10 ezer euróért hirdették meg a borjút, majd egymásra licitáltak a vevők, és mindössze öt percig tartott az aukció.
El kell ítélni az erőszakos cselekedeteket!
Az MKP szakmai együttműködést javasolt az agrártárcának, olyan témakörökben, amelyek a régióink számára és a jövőnk szempontjából fontosak, ám eddig ezek Szlovákiában nem élveztek kiemelt figyelmet.
A csirkemell vizsgálata során felfedezték a szalmonella jelenlétét, és azt is, hogy a termék szavatossága régen lejárt.
A vitában az a jó, hogy végre beszélnek róla, és végre egyszerre érinti a mezőgazdasági gyakorlatot, az élelmiszer-önellátást, a feldolgozóipart és a környezetvédelmi kérdéseket.
Eljött az ideje a takarításnak.
Az Agrárminisztérium teraszára helyezett kaptárban 50-60 ezer méhegyed - krajnai méhfajta - lakik.
Több fajta gyümölcsből is behozatalra szorulunk majd a fagykárok miatt.
A vidék kis közbirtokosságainak miért kellene hozzájárulniuk a sokszor csak öncélú hivatal fenntartásához, amikor ezt az összeget az elszegényedő régiók fejlesztésére is lehetne fordítani?
Mičovský: a korrupcióellenes intézkedések eddig csak a papíron léteztek, ezentúl a gyakorlatban is alkalmazva lesznek
Az üzletekben megjelent a lengyel szalmonellás baromfihús.
A szárazság főleg Románia déli és dél-keleti részét érintette.
Az élet minden területén érezzük a koronavírus-járvány hatásait, a gazdaságra gyakorolt negatív következményeivel pedig valószínűleg még évekig szembe kell néznünk.
A FAO szerint mérséklődik a gabonafelhasználás, így gyűlnek a tartalékok egészen 2021-ig
A mezőgazdasági miniszter szerint a tűzvédelmi rendszer nem csak gyanúsan túldrágított, hanem a hegyvidéki szlovákiai erdőknek sem megfelelő.
A márciusi-áprilisi fagyok nagyon megviselték a növényeket.
Az ideihez hasonló hidegbetörés azonban még errefelé is kivételesnek számít.
Körülbelül 40%-os áremelkedést várható az előző évhez képest.
Vannak nagyon pozitív jelek, de még sok kérdés nyitott. Pomichal István, agrárszakember értékeli a kormányprogram mezőgazdasági fejezetét.
A minisztérium adatai szerint csütörtökön a várható pályázatok 15%-át már leadták, és a kliensek egyharmada már ellátogatott az applikációba.
Várják a termelőket is, hogy megnyissák virtuális standjukat.