Az egyre dráguló repülőjegyek ellenére évről évre nő a repülőterek forgalma.
Szuperlatívuszokban beszélnek a nézők a galántai magyar gimnazisták diákszínpadának új előadásáról.
Egy mikroszkopikus gyilkos, amely a nyári vizekben leselkedik – és szinte mindig halálos kimenetelű betegséget okoz.
Elméleti és gyakorlati vizsgáim sikeres letétele után államilag elismert asztalos szakmai bizonyítványt szereztem – tette közzé közösségi oldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter, immár asztalos.
A vérlemezkék adományozása életmentő lehet az onkológiai betegek számára.
Az élet egyik legnagyobb kincse és ajándéka maga a természet. Csak észre kell vennünk, hagyni, hogy befogadjon bennünket, és mi is belesimulunk a tájba.
A szem allergiás dörzsölése mikrorepedéseket okozhat a szaruhártyán, ám hideg vizes öblítéssel, műkönnyel és megfelelő kezelésekkel enyhíthetők a tünetek.
Június 16-án változékony, felhős idő várható, záporokkal és zivatarokkal, a hőmérséklet 22–27 °C között alakul, a hegyekben hűvösebb időre kell számítani.
Bhoomi Chauhan, aki nyaralásából tért haza, de a repülőtér körüli forgalmi dugók miatt lekéste a végzetes járatot. Szó szerint csoda történt, hogy ő is elkerülte a tragédiát...
A méh lenyelése után súlyos duzzanatot tapasztalt a szájüregében, ami szívelégtelenséghez vezetett.
Valami különlegesre vágyunk? Akkor menjünk délre! Szerbia még ma is kicsit egzotikus célpontnak számít Közép-Európából. Némileg kalandtúra, de azért biztonságosan.
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra.
A Húsvét-sziget, vagy az őslakosok nyelvén Rapa Nui emberarcú kőszobrai, a moai-k több száz éve a világ egyik legérdekesebb rejtélyes látványosságának számítanak.
Az Elroq átlagosan kb. 5000 euróval olcsóbb a nagyobb testvér Enyaqnál, meg persze kisebb is, hosszméretben 13 centivel.
A történelem kevésbé ismert része érdekességeket rejthet.
Tájainkon továbbra is az egyik legnépszerűbb nyári úti cél, könnyű és mondhatni gyors megközelítése miatt is a horvátok Adriai-tenger partszakasza. Most oda látogatunk.
A történelmet mindig a győztesek írják, aminek következtében csakis az válhat elfogadott sztereotípiává, ami megfelel az ő érdekeiknek.
Voltak idők, amikor az országnak vagy a tudománynak tett szolgálatért adományoztak ilyen elismerést, úgy tűnik ma inkább már a hírnév a mérvadó.
Eger Észak-Magyarország történelmi és kulturális központja, ahol a városkép, a vár és a borospincék maradandó élményt kínálnak minden látogatónak.
A Balkán napjainkban is tartogat számunkra olvasnivalót, hiszen a huszadik század végével a történelem itt sem ért véget.
Három szlovákiai bank előre jelzett elektronikus szolgáltatáskieséseket jelentett be karbantartás vagy rendszerfrissítés miatt.
Elbújt és olvasott.
A dunaszerdahelyi Villa Rosa étterem már többször részesült kitüntetésben a Gourmand Awards értékelése alapján.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.