Tragédia a tengeren - 80 éve süllyedt el az USS Indianapolis
1945. július 30-án egy japán tengeralattjáró két torpedóval elsüllyesztette az USA egyik legnagyobb nehézcirkálóját, az USS Indianapolist. A hadihajó fedélzetén 1196 személy tartózkodott, végül 316 embert sikerült kimenteni. Az amerikai tengerészet ekkor szenvedte el legnagyobb emberveszteségét egyetlen támadásban.
Egy lexikonban ennél sokkal többet nem is szoktak közölni egy ilyen eseményről, pedig ebben az esetben egy nagyon különös történetről van szó, amelyről számos könyvet írtak, sőt több filmben is feldolgozták.
Az USS Indianapolis nehézcirkálót 1931. november 7-én bocsátották vízre. Hossza 186,3 m, szélessége 20,2 m, maximális merülése 7,4 m volt. 4 propelleres motorját 4 gőzkazán energiája hajtotta. Teljesítménye 107 ezer lóerő, maximális sebessége 32,75 csomó volt, ami 61 km/órának felelt meg.
Az USA 1941. december 7-én a Pearl Harbor elleni japán támadást követően lépett be a világháborúba. A Hawaii-szigeteken számos amerikai hadihajó is állomásozott, az Indianapolis azonban nem tartózkodott Pearl Harborban, és később is sikeresen megúszta a japánok támadásait. 1945 júniusában az okinawai csatában is lelőtt hat japán repülőgépet, kettőt megrongált, de az egyiknek még sikerült egy bombát ledobnia és ez áthaladva a hajótesten a víz alatt felrobbant és az Indianapolison súlyos károk keletkeztek. Kilenc matróz életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A nehézcirkáló ennek ellenére sikeresen eljutott Mare-szigetre, ahol kijavították.
A hajó kapitánya ekkor Charles Butler McVay III (1898–1968) volt, aki azt tervezte, hogy a legénységet, főleg az újoncokat gyakorlatoztatni fogja, hogy sikeresen közreműködjenek egy tervezett japán partraszállás során. Ehelyett felső utasításra San Francisco közelében található Hunter’s Point kikötőjébe rendelték, ahol egy nagyon titkos rakományt helyeztek el a fedélzeten.
1945. július 16-án kora reggel, 5 óra 45 perckor a Trinity bázison felrobbantották az első kísérleti atombombát, amely az augusztus 9-én Nagaszaki japán városra ledobott plutóniumbomba egyfajta prototípusa volt.
Két nappal korábban, 1945. július 14-én Los Alamosból egy fekete teherautóban két katonatiszt és hét fős biztonsági személyzet kíséretében három ládába csomagolva egy titokzatos küldemény érkezett Albuquerque repülőbázisára, ahonnan két DC-3-as géppel átszállították San Francisco közelébe, a hamiltoni repülőtérre. Innen ismét teherautókra rakták és erős kísérettel Hunter’s Pointra vitték. Darukkal átemelték a ládákat az Indianapolis fedélzetére. A rakományt láncokkal rögzítették és felváltva 39 személy őrizte két tiszt vezetésével. A hajó parancsnoka sem tudta, hogy mi van a ládákban, a küldeményhez csatolt leírás semmit nem árult el arról, hogy tulajdonképpen egy atombomba alkatrészeiről van szó.
McVay parancsnok abban bízott, hogy kísérőhajók is vele tartanak majd Tinianba, ehelyett azt az utasítást kapta, hogy a lehető leggyorsabban tegye meg a távot, a kíséret csak lassítaná a haladását.
Pearl Harborban, ahová nem egész 75 óra alatt érkeztek meg (rekordot is döntve közben) üzemanyagot töltöttek fel, majd 1945. július 26-án a reggeli órákban megérkeztek Tiniain szigetére. Pontosabban a kikötő elé, mivel a partszakasz nem volt alkalmas a közvetlen megközelítésre.
Egy nappal később, 1945. július 27-én már Guamban voltak, ahol McVay több felettesével is találkozott. Noha ők tudtak róla, hogy a térségben japán tengeralattjárók is cirkálnak, sőt július 23-án az I-53-as japán tengeralattjáró elsüllyesztette a térségben az Underhill rombolót. Erről azonban az Indianapolis parancsnokát nem tájékoztatták. A nehézcirkálónak most már nem kellett akkor sebességgel haladnia, mint az előző napokban, kísérőhajókat ezúttal sem kapott. Az Indianapolis 1945. július 28-án reggel 9 órakor útnak indult Guamból Leyte felé.
1945. július 16-án, amikor az Indianapolis elindult San Franciscóból egy japán kikötőből kihajózott az I-58-as tengeralattjáró is, amelynek parancsnoka Hashimoto Mochitsura (1909–2000) volt.
Hashimoto kapitány 1945. július 29-én, nem sokkal éjfél előtt kapta a jelentést arról, hogy az ügyeletes valamilyen sötét sziluettet pillantott meg a tengeren, feltehetően egy magányos amerikai hadihajót. Mivel korábban még nem sikerült komolyabb sikert elérnie, meg is örült a közlésnek és utasítást adott a torpedók élesítésére. A négy kaiten is felajánlkozott, de a kapitány úgy döntött, hogy inkább a „hagyományos” eszközöket veti be és parancsot adott a torpedók kilövésére.
A mentőcsónakokat is nehezen tudták leengedni, egyik-másik rázuhant a fedélzetre és embereket temetett maga alá. Sokan a hajó alsó részében rekedtek és meghaltak. Az oldalára fordult Indianapolist 12 perc alatt elnyelte a hullámsír.
Sok száz ember a tengerbe menekült és úszva, valamilyen roncsba kapaszkodva igyekezett a felszínen maradni, a mentőcsónakokba csak keveseknek sikerült felkapaszkodniuk. Akkor még McVay kapitány nem sejtette, hogy az SOS-üzeneteket vagy nem is regisztrálták, de néhány helyen, ahol fogták őket nem vették komolyan. Az egyik ügyeletes nem akarta, hogy zavarják, a másik állomáson japán félrevezető manővernek tartották. De Hashimoto Tokióba küldött üzenetét, noha már július 30-án délelőtt megfejtették, sem tudták értelmezni.
A gépről riasztottak más mentőhajókat és hidroplánokat is. Végül 316 embert sikerült élve kimenteni. Sokan tengervizet ittak és ettől kábulatba estek, majd pedig elmerültek a vízben. Mások napszúrást kaptak vagy kiszáradtak. Rengeteg tengerész a robbanáskor súlyosan megsebesült és nem lehetett megmenteni őket, a kifolyó vér pedig emberevő cápákat vonzott a helyszínre és ezek a falánk ragadozók is százak halálát okozták.
Az eseményt követően hónapokkal később vizsgálat indult a felelősség megállapítása céljából.
Még az sem segített, hogy a japán tengeralattjáró parancsnoka, Hashimoto is a védelmében tanúskodott, kijelentve, hogy bárhogyan manőverezett volna is az Indianapolis, ez nem akadályozta volna meg a torpedók becsapódását. Érdekes egyébként, hogy több amerikai hadihajó járt szerencsétlenül a világháborúban, de csupán az Indianapolis esetében kezdeményeztek felelősségre vonást. Végül Chester Nimitz admirális utasítására ejtették a vádat McVay ellen, akit visszahelyeztek a szolgálatba.
Az életben maradt tengerészek is mellette vallottak, az áldozatok hozzátartozói azonban a kapitányt okolták a tragédiáért és ezt a későbbi években sem mulasztották el jelezni neki. Ez depresszióssá tette és 1968. november 6-án öngyilkos lett.
Az Indianapolis történetéről több filmet is forgattak, de érinti a témát Steven Spielberg kultikus horrorfilmje is, A cápa, amelynek forgatókönyve Peter Benchley A fehér cápa című regénye alapján készült. Ez harminc évvel a fentebb tárgyalt események után, 1975 júniusában került a mozikba. A rendező a történetbe beépített egy olyan fiktív szereplőt is, aki 1945-ben úgymond az Indianapolison szolgált és mesélt a cápák iszonyatos gyilkolásáról.
A hajó roncsait is éveken át keresték, végül 2017 augusztusában 5500 méterrel a tenger felszíne alatt találtak rájuk, de az amerikai haditengerészet továbbra is titokban tartja a hollétüket.
