Egyértelműen a kormányzati szerepvállalás a cél.
Fiatalok, akik a Szövetséget választják.
Az első, de nem az utolsó.
Kampányzáró Komáromból.
Csak együtt tudunk közösen, magunkért tenni.
Fontos döntés vár ránk szombaton.
Szlovákiában 860 kilométer autópálya van, ebből délen csupán 106.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere dunaszerdahelyi stúdiónkban adott exkluzív interjút a Ma7-nek.
Mindenki talál 4 olyan jelöltet a Szövetség listáján, akiben megbízik, akinek már vannak eredményei.
Másodgenerációs családi vállalkozás.
A Szövetség kampányának egyik fő témája a déli és keleti régiók gazdasági elmaradottságának a felszámolására kidolgozott javaslatcsomag.
Vajon milyen részvételt eredményez majd az ökölpárbajig fajuló kampány?
Az elmúlt három és fél év káosza bebizonyította, hogy csak magunkra számíthatunk.
Neszméri Tündével, Pozsony megye képviselőjével beszélgettünk szórványmagyarságról, kihívásokról és megoldásokról.
Felvidéki magyar közösségünk sorsdöntő megmérettetés előtt áll, a megmaradásunkról, a keresztény értékek továbbadásáról döntünk.
Szijjártó: Nagy tisztelettel kérek minden Felvidéken élő magyart, hogy szombaton vegyen részt a szlovákiai parlamenti választáson, éljen azzal a lehetőséggel, hogy egységes magyar pártra is lehet szavazni.
A felvidéki magyar parlamenti érdekképviselet esély azon múlik, a magyarok közül hányan járulnak urnákhoz.
A magyar pártok mindig stabilizáló tényezőnek számítanak a szlovák politikai instabilitásban, ezt a szlovák politikusok, elemzők, újságírók is elismerik - jelentette ki a szlovákiai magyar Szövetség párt alelnöke.
A Szövetség a déli régiókra koncentrál.
A bejutásra esélyes pártok vitájában szerepelt Forró Krisztián a ta3 hírtelevízióban.
A Szövetség listáján 149. számmal induló Gyimesi György volt a közszolgálati Szlovák Televízió választási műsorának vendége.
A szlovák pártok a szlovák választók szavazatait mindenképpen begyűjtik, tudjuk, hogy sok mindent ígérnek, de virágzó Felvidéket egyik sem. Ezért mi tudunk küzdeni, hogy gyermekeink és unokáink is egy magyar jövőt élhessenek.
Online közvetítették a Szövetség komáromi képviselőjelötjeinek kétnyelvű sajtótájékoztatóját.
A Ma7 választási stúdiójának vendége Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke volt.