Miért kell magyar államfőjelölt?
Milyen örökséget hagy maga után felvidéki magyar szemmel a leköszönő államfő, Zuzana Čaputová? Mi a magyar közösség érdeke az államfőválasztáson? A közelgő köztársaságielnök-választás kapcsán ezekre a felvetésekre keressük a válaszokat.
A szlovák politika olyan fordulatokat hozott az elmúlt öt évben, hogy már valószínűleg kevesen emlékeznek Zuzana Čaputová és Maroš Šefčovič versenyfutására a 2019-es államfőválasztás második fordulójában.
Konkrét ígéretek helyett sokkal inkább a változás reményét közvetítette, amellyel a fiatal és a nagyvárosi szavazók mellett a politikai elit leváltását óhajtó választók sokaságát is megnyerte. Zuzana Čaputová a magyar közösség felé sem fogalmazott meg kézzel fogható ígéreteket, legfeljebb apró gesztusokba kapaszkodhattak azok a magyar választók, akik a szavazatukkal segítették a Grassalkovich-palotába.
Zuzana Čaputová államfői működése felvidéki magyar szemmel egyértelműen csalódást keltő. Meggyőző bizonyítéka annak, hogy a szlovák államfő, valljon bár fennkölt progresszív-liberális eszméket, a felvidéki magyarság közösségi jogainak létjogosultságát nem érti és nem támogatja. Az általa és az őt jelölő PS által hangoztatott szépen csengő egyéni szabadságjogok nem tudnak gátat vetni a felvidéki magyarság egyre gyorsuló asszimilációjának, azt csakis a közösségi jogok kiterjesztésével lehet elérni.
Ebben viszont a magyar közösség az előző években nem számíthatott a szavazataival is megválasztott Zuzana Čaputová megértésére és támogatására. Ez mindenképpen tanulság mindazoknak, akik a jövő áprilisi államfőválasztás előtt ismét szembe találják magukat a progresszív-liberális szirénhangokkal.
Ivan Korčok ezzel túszul ejtette a felvidéki magyarokat is, hiszen újra asztalra helyezte a „magyar kártyát“, felszítva a kilencvenes évekből és az ezredfordulót követő évtizedből ismert magyarellenességet, amely ismét teret nyert a szlovákiai közbeszédben. Innen nézve már csak apró különbség, hogy míg korábban a szélsőjobboldal, addig az elmúlt években a polgári renoméjukra kínosan ügyelő „gindiplomaták“ szították a magyarellenességet Szlovákiában.
Közösségben gondolkodó felvidéki magyarként így azután jövő áprilisban aligha lehet jó választás a progresszív tábor „européer“ jelöltje, hiszen külügyminiszteri ténykedése jó előre lelepző erővel szolgált. Ugyanakkor a felvidéki magyarság számára is komoly téttel bír a köztársaságielnök-választás.
A korábbi államfőválasztásokról magyar szempontból van jó precedens és tanulságokkal szolgáló lépés is. Bárdos Gyula öt százalék feletti eredménye a 2014-es államfői megmérettetésen mindenképpen erőt adott a közösségben gondolkodó felvidéki magyaroknak, és nem mellesleg legitimációt kölcsönzött a parlamenti küszöb alá szorult etnikai politizálásnak.
Menyhárt József 2019-es visszalépése ellenben komoly tanulságokkal szolgál, hiszen a magyar jelölt egy olyan elnökaspiráns javára lépett vissza, aki néhány nappal később maga is bedobta a törölközőt. Vagyis elmondható, a Szövetség előtt van sikeres minta, de egyúttal a korábbi tapasztalatokat is érdemes levonni a 2024-es államfőválasztás előtt.
A párt elnökségének múlt heti döntése megerősítette az Országos Tanács korábbi állásfoglalását, hogy saját köztársaságielnök-jelöltet indít. A december 9-én összeülő kongresszus elé Forró Krisztián pártelnököt terjeszti jelöltként, a jelenlegi politikai helyzetben logikus, egyúttal azonban komoly kampányfeladatnak ígérkező lépés.
A magyar voksokkal lehet azonban megakadályozni a globalista jelölt győzelmét. Vagyis komoly kampányfeladatnak ígérkezik, hogy a Szövetség megindolkolja a magyar választóknak, miért elengedhetlenül fontos, hogy önálló jelölttel méresse meg magát egy olyan versenyben, ahol a tisztes helytállás az igazi siker. A következő hetekben, hónapokban a magyar érdekképviselet legfontosabb feladata az lesz, hogy meggyőzően mutassa be, a közösségi érdekeket kizárólag a magyar párt vállalja fel.
Megjelent a Magyar7 2023/49. számában.
