Magyarországnak önellátóvá kell válnia burgonyából, a cél ennek megvalósítása - közölte az agrárminiszter pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason.
Juhász István mezőgazdász augusztusban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, pár nappal később pedig Hanva község díszpolgári címét is átvehette.
A gazdák évtizedekre visszamenőleg sem tudtak felidézni még egy olyan évet, amikor annyira korán kezdték volna a betakarítási munkákat, mint az idén.
Előrejelzések szerint az idén Szlovákiában a gabonafélék terméshozama 17 százalékkal elmarad a tavalyitól.
Az agrártárca vezetője arra biztatja a hazai mezőgazdasági vállalkozókat, cégeket, hogy a sikeres pályázataik révén, az „uniós kasszából” ez év végéig legalább 250 millió eurónyi támogatást hívjanak le.
A Szlovák Vadászkamara felszólítja a gazdálkodókat, hogy a mezőgazdasági tájkép javításához kedvező feltételek megteremtésével is járuljanak hozzá az intenzívebb vadászathoz, például a nagy kiterjedésű, magas kultúrájú parcellák felosztásával.
Tavasszal még jobbra számítottak a gazdák.
Amit sikerült megmenteni a fagykároktól, azt tönkreverte a június elejii rövid, ám annál intenzívebb szupercellás vihar.
Az erdő- és mezőgazdák a törvénytervezet értelmében kedvező hitelt vehetnének fel az államtól.
A brüsszeli közlemény szerint a javaslatok célja, hogy csökkentsék az uniós gazdálkodók ellenőrzési terheit, és nagyobb rugalmasságot biztosítsanak számukra bizonyos környezetvédelmi feltételek betartásához.
Brüsszel azért nem foglalkozik érdemben a gazdákkal, mert a multiknak akar kedvezni - mutatnak rá a zöldségtermesztők is.
Hónapok óta tartanak a gazdatüntetések Európa-szerte. Ennek okaival – a brüsszeli vízfej kivételével – most már mindenki tisztában van.
A tiltakozások elsősorban az EU politikájával szemben fogalmaztak meg kritikát, mert ahogy az már többször elhangzott Európában, a brüsszeli bürokraták számára a zöld politika előbbre való, mint a lakosság egészséges táplálkozásának a biztosítása.
A csütörtöki, az ország történetében eddig példátlan nagyságúnak mondható gazdatüntetés gyorsértékelésére kértük Patasi Ilonát, a Szlovákiai Agrárkamara elnökét.
Rimaszombatban a gazdák csaknem egy órán át blokkolták a város legforgalmasabb útját, ahol egy sajtótájékoztatót is tartottak.
Tavaly decemberben tüntették ki a Nemzet Gazdásza címmel Juhász Istvánt, az Agrárius Kft. tulajdonosát. Ebből az alkalomból köszöntötték tisztelői Hanván, a Diakónia Központban.
Az önkéntesekből álló Ifjú Gazdák Egyesülete egy politikamentes szervezet, amely 2007-től azon dolgozik, hogy minél több fiatal gazda legyen az országban.
A több hónapja a táblákon álló víz már a tavaszi vetés lehetőségét is veszélyezteti.
Elegük van az uniós politikából és nem adják fel.
A három romániai országos gazdaszervezetet tömörítő AAC a román államfőhöz, a miniszterelnökhöz és a mezőgazdasági miniszterhez intézett dokumentumban követelte, hogy a román gazdák érdekeit érvényesítsék a brüsszeli Agrifish keddi ülésén.
Ukrajnára és bevándorlókra van pénze a berlini szoc-liberál-zöld kormánynak a saját gazdáira viszont nincs.
Bazsó Árpád polgármester elmondta: a madárinfluenza január folyamán már nem terjedt tovább.
Hol a csavar, a kereskedők fölözik le haszon formájában a különbözetet?
A kormányprogram szerint a kabinet az agrárpolitikára mint komplex egészre tekint, stratégiai célja, hogy az ország jelentősen növelje az élelmiszer-biztonságát.