2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Még így is a legnépesebb amerikai város, mintegy 8,3 millió lakossal.
Az SaS arra hivatkozik, hogy a koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli helyzetre már nincs szükség.
Hétfőtől már nem kötelező reszpirátort viselni a kórházakban, az orvosi rendelőkben, a szociális otthonokban és a gyógyszertárakban.
A G7 szerint a világgazdaság ellenállt a világjárványnak és az ukrajnai konfliktusnak.
Fontos közleményt adott ki pénteken délelőtt a szlovák közegészségügyi hivatal.
Több mint három évig volt érvényben.
Túlzott szigor?
Tavaly további járásokra terjesztették ki az ellenőrzést, eddig 62 szlovákiai szennyvíztisztító telepen vettek mintát.
Közzétette a járványból levont tanulságait az európai járványügyi hivatal.
A Főügyészség ügyésze januárban indított büntetőeljárást a COVID-19 járvány kezelése során elkövetett akadályozás és általános veszélyeztetés miatt.
Csökkent a kanyaró, a mumpsz és a rubeola (MMR) elleni alapimmunizálás - tájékoztatott az országos tisztifőorvos.
Az említett időszakban 57 mintát vizsgáltak, mindegyik pozitív lett.
Az év 10. hetében enyhén emelkedett a koronavírus koncentrációja Nagyszombat, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes és Kassa megyében.
Joe Biden amerikai elnök nyilvánosságra akar hozni mindent a koronavírus eredetével kapcsolatban.
A betegeknek azonban továbbra is otthon kell lábadozniuk és az orvosuk utasításai szerint eljárni, úgy mint a többi légúti megbetegedésnél.
A vírus továbbra is veszélyes az egészségre és lesznek halálos áldozatai, ám nem okoz már felfordulást sem a társadalomban, sem az egészségügyi ellátórendszerben.
A Regionális Közegészségügyi Hivatal 250 eurós bírságot szabott ki Matovičra a járványügyi intézkedések megszegése miatt.
Reméli, hogy ez az Undormány már valóban csak egy „influenzácska”.
Hétfőtől megszűnik a COVID-19-fertőzöttek ötnapos karanténja.
Kína három év után helyreállítja a vízumkiadást.
Büntetőeljárást indított a Főügyészség ügyésze hivatalos személy akadályoztatása és általános veszélyeztetés miatt a COVID-19 járvány kezelése kapcsán.
Az ENSZ egészségügyi szervezete több ízben is az Egyesült Államok genfi diplomáciai képviseletéhez fordult, de eddig nem kapott választ.