Kamocsán az Oázis kempingben már pénteken megindult a rotyogás, illatozás, kóstolgatás, de a szombat igazi nagyüzem lett.
Több mint 460 embert vettek őrizetbe Londonban a Palestine Action nevű, betiltott palesztinpárti csoport támogatásáért, további ötöt pedig rendőrök elleni támadásért egy szombat esti tüntetésen.
Ezúttal Afganisztán nyugati felébe, Herát városába repülünk.
Az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Németország, Lengyelország, Finnország és az Európai Bizottság vezetőinek közös nyilatkozata szerint Ukrajna szabadon dönthet saját sorsáról.
A déli járásokban másodfokú hőségriasztás van érvényben.
Főleg a bűnözők és a terroristák körében lett népszerű a Semtex.
Történelmi konferenciával emlékeztek a 80 évvel ezelőtt a szovjet fogságba, a GUPVI és a GULAG lágereibe elhurcoltakra Szepsiben.
Megfér egymás mellett a magyar, a roma, a szlovák és a zsidó kultúra Galántán.
Nagy-Britannia súlyos gazdasági helyzetben van az utóbbi években.
A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt.
A kamerák előtt mosolyogva, mégis komolyan beszélt arról, mit jelentenek számára a mesék.
Már több, mint négyszáz éve is akadt példa a gabonakörök titokzatos jelenségére.
A tüntetés a Palesztin Akciót támogatja, egy olyan csoportot, amelyet a brit kormány júliusban a terrorizmusról szóló törvény alapján betiltott.
A Honda legkisebb modellje, a Jazz nemrég átesett egy ráncfelvarráson, amely a külsőt, a belteret és a hajtásláncot egyaránt érintette.
A kisgépet egy tapasztalt pilóta vezette.
Taraba szerint szlovák nemzeti lobogó az ország sikerét tükörzi.