A szélsőségesek bélyegei
Azt írja egy liberálbolsevik napilap (nevezzük a nevén: Denník N): „A brüsszeli Euractiv kollégáink információi szerint az Európai Szocialisták Pártja hamarosan eldönti, hogy végleg kizárja soraiból a Smert. Egy párt kizárása az európai politikai családból nem gyakori eset. A Smer és az európai szocialisták esetében azonban rejtély, hogy miért csak most kerül rá sor. Miért tűrték meg maguk között a nacionalista, konzervatív kultúrájú és egyre inkább Európa-ellenes pártot, amely már évek óta feltartóztathatatlanul húz a szélsőjobboldal felé?”
Még egy percet szánok a további sorokra, ahol kiderül, hogy „a 2002-es választások után, amikor Robert Fico elnyelte a baloldali pártok törmelékeit, könnyebbé vált számára az út a balközép nemzetközi struktúrák felé”. A továbbiakban kifakulnak a betűk, s csak az előfizetők számára olvasható a szöveg. Igaz, elég is volt ebből ennyi, nem vagyok mazochista, hogy ennek a társaságnak a „függetlenobjektív” véleményével rontsam el a napomat.
Csak még a cikk címét hadd említsem, amely önmagáért beszél: „Elérkezett Fico újludák coming outjának az ideje.” Tudjuk, hogy a coming out, amely az LMBTQ-őrület kapcsán terjedt el a köztudatban, lelepleződést, önleleplezést jelent. Ezek szerint Fico hamarosan leleplezi igazi arcát, és kibújik belőle az újfasiszta. (A ludákok ugyanis, mint tudjuk, a szlovák fasiszták voltak a második világháború idején. Programjuk: „Követeljük a csehek kitelepítését, a zsidók deportálását, a cigányok összefogdosását és a magyarok jogfosztását.” – Šaňo Mach, a Hlinka-gárda parancsnoka.)
Egyszóval van itt minden: szélsőjobb, Európa-ellenes, újfasiszta. Már csak az anyagyilkos hiányzik, vagy a pedofil. Így bélyegezget a liberálbolsevik sajtó, visszaélve a szólás- és sajtószabadság nyújtotta lehetőséggel, amely mindenki számára adott. Mert a demokráciában mindent szabad, és korlátok nincsenek.
Sem szakmai, sem erkölcsi, sem emberi fékek, gátlástalanul és parttalanul lehet hazudni következmények nélkül.
A lényeg abból a pár sorból is kiderült, amit sikerült elolvasni a cikk elejéből. Eszerint Fico pártja nacionalista, konzervatív, és a „szélsőjobboldallal” kacérkodik. Pedig ugye szociáldemokrataként a „balközépen” lenne a helye. Ráadásul, hogy a megbélyegzés teljes legyen, százezredszer is elsütik a legsúlyosabb verdiktet: „Európa-ellenes”.
Mit jelent ez a jelzőözön? Aki kritizálni meri a csaló, a (természetesen nem létező) háttérhatalom által kilóra megvásárolt, Európa nemzeteinek érdekeit eláruló Európai Bizottság ámokfutását, az Európa-ellenes. Aki nem ért egyet a balliberális őrülettel, a Leyen-féle diktátummal és patrióta merészel lenni, az Európa sírásója. Csak a bólogatók, az eszement terveket támogatók az Európa-pártiak. Tessék felírni a kéménybe korommal!
A jobboldaliság a liberálbolsevik sajtó szerint egyenlő a szélsőséggel, míg az erőszakos, fegyvercsörtető, az uszítás hálójában vergődő újmarxista, újbolsevik alakulatok jelentik a „balközépet”.
Az embernek már a gyomra fordul fel, ha a szélsőséges jelzőket látja azoktól, akiknek vígan belefér az értékrendjükbe a korrupt képviselő, vagy az Antifa-féle verőlegény. Pontosabban verőasszony, vagy verőnő, hiszen Ilaria Salis európai parlamenti megjelenésével új jelenséggel találtuk szembe magunkat. Az agresszív, békés embereket agyba-főbe verő némber, akinek börtönben lenne a helye, vígan grasszál a strassbourgi parlamentben. S még erkölcsi jogot is formál magának, hogy másokat megítéljen. Teheti, jó elvtársai megvédik (akárcsak Péter „apostolt”). Ha úgy adódna, el is bújtatnák, nehogy utolérje az igazságszolgáltatás keze.
A Robert Ficót megbélyegző példát azért hoztam fel, mert az Orbán Viktorra aggatott jelzőket már mindenki unalomig ismeri. A magyar miniszterelnök is volt már minden: Európa egyik utolsó diktátora, Putyin pincsije, orosz érdekeket szolgáló bólogató János, hogy a durvábbakat ne is említsük. S természetesen autokrata vezető, Európa-szkeptikus, Európa-ellenes kormányfő, aki szétveri azt a csodálatos egységet, amelyet az Európai Parlamentben uniszónó kornyikál a többség reggeltől napestig.
Mindössze azért, mert Orbán Viktor nem áll be a sakálvokálba üvölteni, ezért meg kell bélyegezni. Nem ám csak olykor-olykor, de szinte minden nap, és a világ összes sajtójában. Ma már szinte divat lett a magyar kormányt, Magyarországot szidni és ócsárolni szerte a világon.
Miről árulkodik ez a végtelen tolerancia? A legutóbbi példa jól illusztrálja. Amikor a patrióták pártcsaládja felvetette az Európai Parlamentben, hogy adózzanak egy perc némasággal Charlie Kirk emlékének, a levezető elnök mereven elutasította a javaslatot. S amikor egy képviselő mégis merészelte a szájára venni a meggyilkolt fiatalember nevét, leállította felszólalás közben. Floydnak, a drogos bűnözőnek ugyanakkor kijárt az egyperces némaság. Ide jutottunk: a bűnözőből csinálnak mártírt, a valódi mártír pedig nyilván szélsőséges, akinek az emlegetése megzavarná a szépen fésült szőke fejeket. Mert patrióta volt, és szerette a hazáját, társadalmi békéről beszélt, ezért veszélyes volt. Ráadásul hozzásegítette Amerikát ahhoz, hogy patrióta elnöke legyen. Ezért pusztulnia kellett. A bélyegosztogatók, a hazug újmarxista szemforgatók szemében ő volt a szélsőség, a megtestesült ellenség. Nem ellenfél! Ellenség.
A huszonegyedik század elején így látjuk visszaköszönni a francia kommün jelszavát (tipord el a gyalázatost), amely az egyházra utalt. A mai kommünárok ugyanezt a modellt másolják, csak szofisztikáltabban. Például rárontanak a papra, mert merészelt „beleharangoztatni” a bolsevik csürhe – egyébként be sem jelentett – tüntetésébe.
De így van ez szinte egész Európában. Hosszú lenne az egész listát felsorolni, így csak a legismertebbeket említsük meg. Szélsőségesnek tartják a német AfD-t (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), amely elutasítja az ellenőrizetlen népvándoroltatást, ugyanígy szélsőjobboldalizzák a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülést, a Szabadságpártot (PVV) Hollandiában, a spanyol Voxot, az osztrák Szabadságpártot (FPÖ) és természetesen a Fideszt, amely kénytelen volt kilépni a „mérsékelt” áruló Néppártból.
És ne hagyjuk ki a sorból a „viszonylagos mérséklete ellenére” szélsőjobboldalinak, populistának és „szociálkonzervatívnak” (micsoda kifejezés!) tartott Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek pártját. Ezek a többnyire radikális, konzervatív pártok a szélsőjobboldallal ellentétben demokratikus keretek között működnek: nem dolgoznak aktívan a demokratikus rendszer felforgatásán, és nem helyeslik az erőszak alkalmazását. Ellentétben például az Antifa-mozgalommal, amelynek az USA-ban, majd Magyarországon is terrorszervezetté való nyilvánítását felháborodással fogadják a baloldalon.
Ha tehát azt olvassuk egy pártról, hogy szélsőjobboldali, populista, „Alt-Right”, neofasiszta, bevándorlásellenes, nacionalista, autoriter, és a fentiek különféle kombinációi, jusson eszünkbe, hogy kik aggatják rájuk ezeket a jelzőket. Sajnos, maguk a közszolgálati tévéadók, sajtótermékek is gondolkodás nélkül veszik át ezeket a jelzőket, és papagájként ismétlik őket.
Pedig a bevándorlásellenesség nem egyenlő a szélsőséggel, ahogyan az Európai Unió-kritikus álláspont sem jelent Európa-ellenességet. Hogyan lehetne Európa-ellenes egy európai párt? Ugye, nincs benne sok logika?
Robert Fico Smer pártjának pedig szerintem tágra kell nyitni az ajtót az Európai Parlamentben a Patrióták pártcsaládjában, hadd prüszköljenek a „mérsékeltek”, akik hideglelést kapnak a ténytől, hogy másféle virág is virít a kertben, mint a piros szegfű. És a nemzeti lobogók sokkal régebbiek, mint a szivárványos zászló, amit a szélsőbalosok mindenhol kiaggatnának.
Megjelent a Magyar7 2025/39.számában.
