Buzita. A buzitai Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes és a Buzitai Citerazenekar Életünk címmel mutatta be ez évi termésének legjavát a Buzitai Művelődési Közpotban.
Dunamocs. Rendhagyó esküvőkiállítás nyílt Dunamocson! Szem nem maradt szárazon akkor, amikor tágra nyílt a művelődési ház kapuja.
LONDON. Népszavazást tartanak csütörtökön Nagy-Britanniában az ország EU-tagságáról. A referendumot az egész EU-ban feszült várakozás előzi meg, mert a bizonytalan kimenetelű voksolás eredménye jelentős hatással lehet az unió jövőjére nézve.
Szlovákiában a szervezett bűnözés illegális tevékenységekből származó jövedelmének tartósan fő forrásai a gazdasági és a drogterjesztői bűntények. A gazdasági kriminalisztika leginkább az árucsempészettel, a magas adókkal sújtott termékek illegális gyártásával és eladásával, valamint az áfacsalással foglalkozik.
Kedden, július 21-én tartották a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnuszának premierjét. A tábor szervezői idén a komáromi Spliff 447 zenekart kérték fel az együttműködésre, melynek eredménye az Ezen a nyáron címet viseli.
KIJEV. Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője szerdán annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Oroszországból irányították a kijevi Majdan-tüntetők elleni 2014-es véres karhatalmi beavatkozást.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában a honatyák tudomásul vették a képviselők anyagi felelősségvállalásával és a "fiókvállalatok" kizárásával foglalkozó petíciót, amelyet még 2015 júliusában indított az akkor parlamenten kívül levő Háló. A honatyák szavaztak a petícióról, a szavazással véget ért a parlament hatodik ülésének hatodik napja.
A keddi (június 21.) szerbiai autóbusz-baleset után (az autóbuszban nyaralók utaztak) hat személy marad a pozsonyi kórházakban. Közülük ketten cseh állampolgárok, akiket Ivan Netík, a belügyi tárca szóvivője szerint ma átszállítanak a Cseh Köztársaságba.
KOLOZSVÁR. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a külföldön élő erdélyi magyarok szavazataira is számít a romániai parlamenti választásokon, ezért arra bátorítja őket, hogy regisztráljanak, és voksukkal vegyenek részt a közösség jövőjének megalapozásában.
A Bašternák-botrány, amely miatt aktuális a belügyminiszter, Robert Kaliòák (Smer-SD) leváltása, már a Smer-SD preferenciaszavazatain is meglátszik. A kormánypárti Smernek a Focus ügynökség legutóbbi felmérése során 26,4 %-ot mért. a májusi eredménnyel összehasonlítva ez 2,3 %-os csökkenést jelent.
RÓMA. Nagy-Britannia kilépése az EU-ból súlyos politikai kárt okozna azzal az üzenettel, hogy az EU nem hosszútávú és visszafordítható projekt, márpedig nem így van - nyilatkozta Romano Prodi az Európai Bizottság volt elnöke szerdán a Radio Popolare nevű olasz rádiónak.
POZSONY. Simon Zsolt független képviselő szerint Lucia Žitòanskának, a Most-Híd vegyespárt igazságügyi miniszterének ki kell mondania, hogy támogatja-e Robert Kaliòák „smeres“ belügyminisztert. Az ellenzék az adócsalással gyanúsítható Ladislav Bašternák magánvállalkozóhoz fűződő viszonya miatt akarja leváltani őt.
LONDON. Ezernél több brit és külföldi üzleti vezető, köztük a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója közös felhívásban foglalt állást Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. A gazdaságról és a bevándorlásról szólt az utolsó, eddigi legnagyobb tévévita is.
A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége alakuló ülésén megtárgyalta a párt tisztújító kongresszusa óta eltelt időszakot. A tisztújítási folyamat lezárulta után a párt testületei megújult összetételben megkezdték tevékenységüket.
POZSONY. Előfordulhat, hogy az ellenzék és a jelenlegi Fico-kormány között folyó, Bašternák-ügy miatti viszálykodás győztese a nevető harmadik: Marian Kotleba Mi Szlovákiánkért Néppártja lesz. „Ez gyakori és valós aggodalom" – jelentette ki a Hntelevíziónak adott interjújában Jozef Lenè politológus.
LONDON. Az ókori világ csodájaként számon tartott gizai nagypiramis nem tökéletes: alapja ugyanis aszimmetrikus, mivel építői kicsiny hibát vétettek - derítették ki a régészeti kutatásokat végző Glen Dash Alapítvány szakemberei.