2025. július 28., 18:15

Lengyelországba zarándokolva is a békéért imádkoztak a Pozsonyból útra kelő magyar hívek

A jubileumi szentév nyári zarándoklatát Lengyelország kegyhelyeire szervezte meg a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, melyen a helyi híveken kívül, a máshonnan jelentkezők közt Kárpátaljáról érkezett magyar testvérek is részt vettek. Együtt imádkoztak a hőn áhított békéért.

Zarándoklat
Fotó: Molnár Tamás

Július 14-én, hétfőn reggel kelt útra Pozsonyból az autóbuszos zarándoklat csapata Molnár Tamás, pozsonyi magyar római katolikus lelkipásztor, valamint Lődár Jenő, a kárpátaljai Batárról csatlakozó görögkatolikus lelkiatya kíséretében. Az első nap témája a keresztség szentségének megköszönése, a keresztségi ígéretek tudatos megújítása volt. A wadowicei szentmise után a zarándokok együtt tettek hitvallást annál a keresztelőkútnál, melynél a város egykori szülöttjét, a későbbi Szent II. János Pál pápát megkeresztelték. Ezt követően a szentéletű pápa szülőházából kialakított, a közelmúltban nagy mértékben kibővített múzeumot járták végig. Késő délután a Kalwaria Zebrzydowska nevű búcsújáróhelyet keresték fel a zarándokok.

Zarándoklat
Fotó:  Molnár Tamás

A keddi lelki program az Isteni Irgalmasság gondolata köré épült. A lagiewniki Isteni Irgalmasság-szentély jó alkalmat kínált arra, hogy a résztvevők Isten megbocsátó jóságát megköszönjék, a szentgyónás megtisztító erejét még inkább tudatosítsák, illetve az irgalmasság cselekedetinek gyakorlását még hatékonyabban elhatározzák. Az irgalmas Jézust ábrázoló festmény és Szent Fausztina nővér sírja előtt mondott imákat a kegyhely magyar kápolnájában celebrált szentmise követte.

Az összetartozás jegyében a nemzetért felajánlott fohászokat nagyban segítette és ihlette a kápolna Szent István-ereklyéje, illetve mozaik-díszítése is, mely magyar-, illetve a magyar történelemhez kapcsolódó szentéletű személyek sokaságát ábrázolta. A hívek felfedezték a szeptemberben boldoggá avatásra kerülő Bódi Mária Magdolna ábrázolását is, valamint Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír pap ábrázolását, akinek szintén szeptemberben kerül majd sor a boldoggá avatására, mégpedig Kárpátalján.

Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklése előtt az idén aranymisés Erdő Péter bíboros úr, valamint az ezüstmisés Fábry Kornél püspök atya került említésre, így értük is felajánlásra került a közös, szívből fakadó fohász. A szentmisét az új Mindszenty-szobor előtt mondott ima és szabadtéri keresztútjárás követte, majd személyes imára nyílt lehetőség a komplexum templomaiban, kápolnáiban, szabadtéri ima-helyein.

Zarándokút
Fotó:  Molnár Tamás

Délután a wieliczkai sóbánya került megtekintésre. Többek közt a Szent Kinga tiszteletére kialakított kápolnát keresték fel a többórás séta során az együtt kiránduló csoport tagjai.

A szerdai napot Krakkóban töltötték a zarándokok. Az alapos városnézés közben a domonkosok Szentháromság-bazilikájában került sor a nap csúcspontjára, a szentmise ünneplésére. Bejárták a Wawelt, a gótikus Mária-templomot, a zsidó-negyedet is.

A felvidéki-, kárpátaljai- és anyaországi hívek a zarándoklat negyedik napján érkeztek Czestochowaba, a magyar pálosok által alapított Fényes Hegyre. A lengyelek nemzeti Mária-kegyhelyén is magyar szentmiséje volt a csoportnak, s az esti Apel-ájtatosságon is alkalom adódott magyar nyelven előimádkozni a kegykép közelében. A hívek és lelkipásztoraik a templom körül épített stációk előtt megállva imádkozták el a keresztutat, egy-egy állomás szövegét más-más személy olvasta fel.

A zarándoklat befejező napján Pszów városban, a Mosolygós Szűzanya-szentélyében került sor hálaadó szentmisére, majd pedig Pozsony felé vette útját a remény zarándokainak csoportja.

Zarándoklat
Fotó:  Molnár Tamás

Nagy örömet és lelki gazdagodást jelentett a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség számára, hogy június végén harmincegy vendéget fogadhatott Kárpátaljáról, a ráti Szent Mihály Gyermekotthonból, a lengyelországi zarándoklatra pedig újabb kilenc kárpátaljai magyar testvért vihetett magával, s együtt zarándokolva imádkozhattak a békéért, a nemzetért, az üldözött keresztényekért. Augusztus 20-án Erdélyből érkeznek vendégek Pozsonyba; székelyek, csángók, örmény katolikusok ünnepelnek és imádkoznak együtt a pozsonyi koronázódómban 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisében azokkal, akik részt vesznek e szép ünnepen – a nemzeti összetartozás jegyében tartott újabb imaalkalmon.


 

Megosztás
Címkék