2025. július 28., 20:48

Berecz Gyula szüleinek síremléke Komáromban

A hatalmas, 32 hektáron elterülő komáromi temetőkertben sétálva már messziről feltűnik egy kétalakos szobor. Berecz Gyula szobrászművész szüleinek a síremléke. Berecz ebben a városban született 1894. október 20-án. A szobrászművész nevét a legtöbben a múzeum előtti Jókai-szoborhoz kötik. Pedig a komáromi sírkertben is több alkotása található. Szülei síremlékét 1930-ban készítette. Az egyik oldalon ezt olvashatjuk, „Anyánk, apánk”, a másik oldalon a szülők neve mellett testvérei: Erzsike, Mária, Lujza, Ida és Irén neve is fel van vésve. A jeles szobrászművésznek a Tó és a Szekér utca sarkán álló házában volt az otthona és műterme, de a Kultúrpalota egyik termét is átengedték neki használatra. (Kitelepítése után írja egyik levelében, „fáj a honvágy, úgy szeretnék hazamenni, a Tó utcai kis szobámban megpihenni!”)

Nagy János - Berecz Gyula
Fotó: A szerző felvétele

A megbecsült alkotó életét és pályáját a kitelepítés törte ketté. Hogy el tudja tartani a családját, sokszor segédkőművesként dolgozott. Az otthontól való elszakadást nem tudta feldolgozni, és bár nagyon szeretett volna visszatérni szülővárosába, nem érhette meg, ahogyan azt sem, hogy a helyéről 1945 után eltávolított Jókai-szobor visszakerülhessen a múzeum elé. A Jókai-centenárium évében őt bízták meg a nagy író mellszobrának tervezésével és elkészítésével. Ennek másolata ma már a Szigeten, a Jókai-filagóriában található. Az ismert Jókai-szobrot pedig 1937 novemberében állították fel a Kultúrpalota, a mai múzeum előtt.

Berecz Gyula szüleinek síremléke
Fotó:  A szerző felvétele

1951-ben tragikus gyorsasággal vitte el a szíve. A csömöri temetőben nyugszik. Bár keveset hallani róla, az utóbbi időben kezd ismét ismertté válni. Komáromon kívül Megyercsen, Keszegfalun, Nemesócsán, Diószegen és több más településen lévő I. világháborús emlékművei és neves személyekről mintázott mellszobrai őrzik emlékét. A múzeum melletti utca egyik épületének a falát Nagy János Berecz Gyulát ábrázoló domborműve díszíti.

Megjelent a Magyar7 2025/29. számában.

Megosztás
Címkék