A Lex Csallóköz a tiltások mellett az egyes állami szervek hatáskörét is meghatározza a vízvédelem területén.
Feketepiaci értéke nagyságrendileg 900 ezer eurót.
A bíróság elutasította a vádlott panaszát, amelyet a Speciális Büntetőbíróság döntése ellen tett, amely a hónap végén helyezte őrizetbe Peter P.-t.
A napi sugárzást Oto Görner fogja irányítani.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. október 17.
Donald Trump már a kezdetektől, elnökválasztási kampánya óta élesen kikelt az Egyesült Államok kulcsfontosságú partnereivel szemben fennálló kereskedelmi deficit ellen.
Gernot Blümel uniós ügyekért felelős osztrák miniszter arról tájékoztatott, hogy az EU soros elnöksége miként kívánja lefolytatni az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett jogállamisági eljárást.
Emmanuel Macron, Franciaország elnöke jövő hét pénteken (október 26.) hivatalos látogatást tesz Szlovákiában.
A kutatók találkozója a rákkutatás terén elért eredményekről és azok hasznosíthatóságáról fog szólni.
A pozsonyi belügyminiszteri találkozó fő témáit a Frontex, valamint a nyugat-balkáni országokba küldendő határőrök és rendőrök kérdésének egyeztetése jelentette.
Az utóbbi hónapokban növekvő tendenciát mutat az adóparadicsomnak számító országokban újonnan alapított anya- és leányvállalatok száma.
Andrej Danko házelnök a parlament alkotmányjogi bizottságának döntésére hivatkozva nem sorolta be a programpontok közé a javaslatot, mivel azt nem a házszabályoknak megfelelően terjesztették be.