Szent István ünnep a lombok alatt. Nádszegen méltó búcsút ülnek, európai ízekkel
Ünnepi testületi üléssel, kiállításmegnyitóval, gasztronómiai bohémkodással és táncházzal nyitották meg a XI. Szent István Napokat a Mátyusföld „legmagyarabb” keresztény falujában, Nádszegen. Szépség, harmónia, ízek, erős hit és közösségbe vetett hit árad a településen – ez érződik a rendezvényeken is.

Elegánsan öltözött, jókedvű közösség fogad Nádszegen a XI. Szent István Napok a lombok alatt rendezvény megnyitóján. A faluban mindig kedvesen és gazdag vendégszeretettel várják az érkezőket, nem történhet ez máshogy a búcsúi időszakban is.
Nincsen búcsú sütemény és jó magyar pálinka, valamint vendégfogadás nélkül – vallják a helybeliek. Ehhez mérten történt az idei Szent István Napok nyitánya is.
Nádszegen Hegyeshalom küldöttségét fogadták pénteken, az ünnepi búcsú első napján. A vendégek részt vettek egy ünnepi testvértelepülési ülésen is, ez is része annak az Interreg projektnek, amelyben a két település közösen érintett.
A méltó vendégfogadás után A nádszegi családok történetéből című kiállítást nyitották meg a helyi közösségi ház galériájában.
A kiállítás három részből áll. Az első szektorban a Vágsellyei levéltár tárlata látható, amely régi kordokumentumokat tartalmaz a régióból. A levéltár küldötte, Horváth Erzsike megköszönte a nádszegi önkormányzatnak, hogy alkalmat nyújtottak a levéltárnak a bemutatkozásra és nyitottak az együttműködésre. Értékes információk találhatók ezekben a kordokumentumokban. A családi kapcsolatok mellett rávilágítanak a családok és a szélesebb rokonság közötti jogi viszonyokra, valamint a vagyoni helyzetre is. Hagyatéki iratok, iskolai dokumentumok, adásvételi szerződések mind-mind felhasználhatóak a családtörténeti kutatásoknál. Ezen fajta kutatások nem idegenek a nádszegiek számára, a helyi újság, a Hírharang régóta helyet és teret ad a családtörténeteknek, kutatások megjelenítésének.
– magyarázta a kiállítás megtekintése közben Kacz Éva, Nádszeg polgármestere.
Hogy vidámabb és kedvesebb témák is sorra kerüljenek, a nádszegi lakodalmak történetét feldolgozó régebbi tárlat egy része is helyet kapott a közösségi házban – bár ennek összeállítója, Bugár Andrea megjegyzi a történelmi viharokkal sújtott 20.század eleje nem mindig adott okot a víg házasságokra. A házasokról akkor készült fotókon inkább a méltóságteljesség vagy a kötelesség tekint vissza ránk.
A tárlatnyitó után már a Bencze házban várták a vendégeket egy szépen átgondolt folklór estre. Itt került sor a Hogy ízlik Európa? – Hagyományos édességek bemutatója Európából Interreg kisprojekt megnyitójára is.
Ennek keretén belül Európa gasztronómiai csodáit nézhették és ízlelhették meg a jelenlevők. Az embereknek a legjobban a rétesek ízlettek, vígan kóstolgatták végig különböző európai országok édességeit, valamint a különféle ízesítésű és töltelékű rétescsodákat, amelyeket a nádszegiek készítettek elő.
A folklór estet a szomszédolás jegyében hívták életre. A helyi kisgyermekek táncsoportja, a Ficánka, a Nádos néptánccsoport és a testvértelepülési küldöttek fellépői mellett a királyrévi Fürge Ujjak Citeracsoport lépett színre a Bencze ház csodás kis terében.
A hétvégén minőségi programokkal és méltó ünnepléssel tisztelik meg az államalapítás ünnepének időszakát Nádszegen.
