2018. október 16., 16:02

Az abortuszról szóló törvényjavaslat nem szerepel az októberi ülésen

A parlament az októberi üléssorozatában nem fogja Richard Vašečka független parlamenti képviselő abortuszról szóló törvényjavaslatát tárgyalni.

szlovák parlament
Fotó: TASR

Andrej Danko házelnök a parlament alkotmányjogi bizottságának döntésére hivatkozva nem sorolta be a programpontok közé a javaslatot, mivel azt nem a házszabályoknak megfelelően terjesztették be. A házszabályzat ugyanis kimondja, hogy ugyanazt a javaslatot az első elutasítása után hat hónappal lehet beterjeszteni. Az ĽSNS júniusban már beterjesztett egy hasonló javaslatot a mesterséges terhességmegszakításról.

A parlament a 35. parlamenti ülésszakasz első napján már több ellenzéki javaslatot elutasított.

Nem szavazták meg például Marek Krajčí javaslatát, mely szerint Peter Kažimír pénzügyminiszternek a Pénzügyminisztérium kasszájából származó 100 millió euróval kellene növelnie az egészségügyi biztosítóknak járó összeget, amelyet a biztosított személyek után kapnak.

„Az Általános Egészségügyi Biztosítónak nem áll a rendelkezésére akkora összeg, hogy finanszírozni tudja a nővérek és más egészségügyi dolgozók béremelését, valamint, hogy növelje az egészségügyre szánt kiadásokat" – figyelmeztetett Krajčí.

Grendel Gábor javaslatát sem fogadták el, amellyel azt akarta elérni, hogy a parlament tárgyaljon Szlovákia biztonsági és védelmi stratégiájáról. Elfogadták azonban a koalíciós Dušan Bublavý javaslatát, hogy csak október 24-én tárgyaljanak a polgármesterek fizetésének megemeléséről. A javaslat már az előző parlamenti ülésen is szerepelt a programban, de még nem zárták le.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.