A Horizont Europe kutatási programra szánt összeget 2018-as árakon számított 120 milliárd euróra kell emelni, míg a bizottság 83,5 milliárd eurót javasolt.
A szigeteket a második világháború végén foglalta el a Szovjetunió, és Oroszország sem hajlandó lemondani róluk.
Vegyespárt és az összeesküvés-elméletek.
Választásokkal kapcsolatos panaszt a választások eredményének kihirdetésétől számított tíz napon belül lehet tenni.
Špirko március 12-én tett feljelentést Robert Kaliňák akkori belügyminiszter és más, magas beosztású politikusok ellen különösen súlyos bűncselekmény, szabotázs gyanújával.
Milan Stech szociáldemokrata szenátort váltotta fel a felsőház elnöki bársonyszékében.
Ficot a Tisztességes Szlovákiért mozgalom szervezőinek sértegetése miatt az Európai Újságírók Szövetségének szlovák szekciója is elítélte.
Megállapította: a történelem gyakran ismétli önmagát, ezért a múlt tanulságokkal szolgál a jelenre és a jövőre.
Liberálisok már bejelentették, nem hajlandóak támogatni egykori szövetségesük jelölését, mert Kristersson a szavazás során számít az SD támogatására.
A számológép jobb felső sarkában részletes kitöltési és használati útmutatót találnak az ügyfelek.
A megbízott nyomozó beidézte azokat a személyeket, akiket a büntetőfeljelentés értelmében kihasználtak, vagyis bizonyos szempontból megkárosítottak.
A francia elnök egyúttal szolidaritását fejezte ki az "érintett lakossággal".
A Közép-Amerika több országából indult migránsok előőrse - mintegy 350 ember - kedden érte el az Egyesült Államok határának tijuanai szakaszát.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. november 14.