2018. november 14., 18:20

Az EP elfogadta az uniós költségvetésről szóló tárgyalási álláspontját

Az Európai Parlament (EP) elfogadta az unió 2020 utáni, következő hosszú távú költségvetésére vonatkozó, az egyes programokra szánt konkrét összegeket is tartalmazó tárgyalási álláspontját - közölte az uniós parlament szerdán.

Európai Parlament - illusztráció
Fotó: TASR

A képviselők kijelentették, hogy az EP készen áll a következő, a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetésről (MFF) szóló tárgyalások megkezdésére a tagállami szakminisztereket tömörítő tanáccsal.

Az álláspont szerint az EP az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot kiindulópontnak tekinti, és úgy véli, hogy az abban javasolt összegek nem teszik lehetővé, hogy az unió eleget tegyen politikai ígéreteinek és válaszoljon az előtte álló fontos kihívásokra - közölték.

Kiemelték egyebek mellett, hogy meg kell őrizni a mezőgazdaságra és a kohézióra szánt összegek korábbi szintjét. A Horizont Europe kutatási programra szánt összeget 2018-as árakon számított 120 milliárd euróra kell emelni, míg a bizottság 83,5 milliárd eurót javasolt. Bővíteni kell az európai stratégiai befektetési tervet, és növelni a közlekedési infrastruktúrára és a kis- és középvállalkozásokra szánt összegeket.

A képviselők szorgalmazzák továbbá, hogy szánjanak kétszer annyit a fiatalok munkanélküliségének kezelésére, és háromszor annyit az Erasmus+ programra, valamint az éghajlatváltozás kezelésére javasolt összeget legalább az MFF összegének 25 százalékában állapítsák meg, amelyet a lehető leghamarabb, de 2027-ig mindenképp emeljék 30 százalékra. A dokumentum szerint megfelelő források kellenek az új kihívásokra, köztük a migrációs és védelmi kiadásokra.

A képviselők az unió saját bevételeinek tervezett reformja kapcsán kijelentették, hogy az Európai Unió költségvetésének bevételi oldala nagyon bonyolult, igazságtalan, nem átlátható és az uniós polgárok számára teljesen követhetetlen. Bármilyen új rendszernek jelentősen csökkentenie kell a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmén alapuló bevételhányadot. A parlament leszögezte, támogatja a tagállami visszatérítések és egyéb kiigazító mechanizmusok felszámolását.

Állásfoglalásukban a képviselők új saját bevételi források kijelölését kérték. Véleményük szerint ilyen lehetne például egy új vállalati adó, amely a digitális ágazatban tevékenykedő nagy cégek megadóztatását is magába foglalná, az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó bevétel, vagy egy műanyagadó.

A költségvetési kiadások és bevételek kérdését egyszerre kell rendezni, vagyis minden kérdést nyitva kell hagyni egészen addig, ameddig mindkét területen megállapodás nem születik - hangsúlyozták.
Deutsch Tamás és Erdős Norbert fideszes EP-képviselők az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben kijelentették, hogy Magyarország számára továbbra is elfogadhatatlan a 2020 utáni pénzügyi keretre vonatkozó javaslat.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.