Abbászi Navaz Saríf lemondása után, 2017 augusztusától 2018 májusáig volt az ázsiai ország miniszterelnöke.
Az ukrán külügyminisztérium kezdeményezésére büntetőeljárást indított csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ellen.
Šufliarsky korábban megerősítette, hogy 2017 januárja és júliusa között kommunikált a vállalkozóval.
Felvidéki híradó: 2019. JÚLIUS 18.
Szerdán a Gombaszögi Nyári Táborba látogatott Szlovákia újonnan választott köztársasági elnöke. Zuzana Čaputovát soha nem látott érdeklődés fogadta a Tóth Károly sátorban, ahol Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélgetett vele.
Ok és okozat - az ENSZ jelentéstevő fordítva ült a lóra.
Az MKP pozitívnak tartja az SaS ajánlatát, de a többi magyar párttal tárgyal az együttműködésről.
Miniszteri kinevezése hatalmas meglepetést okozott.
Vita a koalícióban.
Abban az esetben, ha mégsem sikerül megállapodniuk, az SaS helyeket fog felkínálni a saját jelöltlistáján „a magyar kisebbségi közegből származó, kifogástalan személyiségeknek”.
A volt "spitzenkandidat" a sebeit nyalogatja.
A kelet-szlovákiai településen múlt pénteken botokkal és kövekkel támadtak rá egy helyi képviselőre, anyósa házának udvarán.